Starity

Anna Kendrick traumához hasonlította az Alkonyat forgatását

2020. június 10. 19:07   |   Szerző: Four

Igazán nem volt egyszerű dolga sem a színésznőnek, sem az egész stábnak.

hirdetés

Anna Kendrick a Variety magazinnal készített videóban vette számba eddigi filmjeit, amelyek között természetesen szerepelt a Twilight-saga is. 

Anna először arról mesélt, hogy nem kifejezetten a szerep miatt jelent meg a castingon, inkább abban bízott, hogy a szereplőválogatás során feltűnik majd valamelyik szakembernek, aki később felajánl neki más munkát is. 

Végül maga sem értette, de megkapta Jessica karakterét, akit saját maga "az undok lánynak" titulált. Aztán magáról a forgatásról is szó esett, amelyet Anna nemes egyszerűséggel "túszdrámához" illetve "traumatikus szituációhoz" hasonlított. 

Elmondása szerint Portlandben rettenetesen hideg volt akkor, neki folyton átázott a cipője és mindig fagyoskodott. Ez pedig annyira rányomta a bélyegét a kedélyére, hogy barátkozni sem nagyon volt kedve - bár nevetve kifejtette, ez a negatív tényező legalább összekötötte a stábot. 

Később, a többi Alkonyat-filmben már nem volt ennyire szörnyű az időjárás, így aztán a csapat is összekovácsolódott. Kolléganőjéről, Kristen Stewartról pedig kijelentette, fantasztikusan tehetséges volt már akkor is. 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

you are my life now <3 (@twilight_005_) által megosztott bejegyzés,

 

 via Daily Mail

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek