Starity

Rekordösszegért, közel kétmilliárd forintnak megfelelő „zöldhasúért” kelt el a grunge legenda egykori gitárja

2020. június 21. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

A Nirvana néhai frontemberének értékét jól mutatja az, hogy mekkora összeget hajlandóak az emberek fizetni azért, amihez valaha köze volt.

hirdetés

Kurt Cobain immár közel annyi éve halott, mint ahány esztendőt élt, ám a személyét övező kultusz mit sem veszített lendületéből az elmúlt évtizedekben. Noha túlzás azt állítani, hogy ő volt a grunge zenei műfaj megteremtője, tény azonban, hogy egy egész generáció tekintette szószólójának 1994-ben bekövetkezett tragikus és mai napig rejtélyek övezte haláláig.

A közelmúltban került kalapács alá egy aukció során a zenész 1993-ban, az MTV Unplugged során használt 1959-es Martin D-18E típusú gitárja, melynek kikiáltási ára egymillió dollár, azaz körülbelül 300 millió forint volt. A hangszer iránt nagy volt az érdeklődés, a komolyabb vevők pedig nem is fukarkodtak a pénzzel – magasra tornázták fel az összeget. Cobain gitárja végül hatmillió dollárért, vagyis 1.8 milliárd forintért kelt el, melyen 27 évvel korábban olyan ikonikus slágerek csendültek fel a Nirvanától, mint az About a Girl, az All Apologies vagy épp a Come As You Are.

via JustJared

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek