Starity

Cameron Diaz borbizniszbe fogott, utónévkönyvből választott márkanevet

2020. július 10. 12:12   |   Szerző: Four

Saját borokkal rukkolt elő a színésznő, egy barátnőjével alapította a céget.

hirdetés

Cameron Diaz és barátnője, Katherine Power új vállalkozásba fogott, és közösen alkottak egy organikus borokat forgalmazó céget. A színésznő állítólag már 2018 óta dolgozik a projekten, amely most forrt ki teljesen. 

Hosszú éveken keresztül élveztem a bort és sohasem kérdőjeleztem meg. Azt gondoltam, ez a legtudatosabb alkoholválasztás, mert erjesztett szőlőből készül. De fogalmam sem volt a folyamatról. Az egyik első beszélgetésünk során azt taglaltuk Katherine-nel, hogy ha akarunk csinálni egy természetesebb bort, akkor mit tegyünk bele. Hamar megtanultuk, hogy inkább az volt a kérdés, mit ne tegyünk bele. 

A márkanévről az InStyle magazinnak mesélt a színésznő, sokáig tanakodtak rajta Powerrel:

Annyiszor ültünk össze, hogy megtaláljuk a nevet, hogy az őrület. Szó szerint többszázezer bor van, szóval minden név le volt foglalva. Több oldalnyi babanéven mentünk keresztül, mire megtaláltuk azt az egyet, aminél úgy éreztük: ez az!

hirdetés

Power és Diaz végül az "Avaline" nevet adta saját márkájának, amely eddig egy rozét és egy fehérbort fémjelez.

A száraz fehérbor Spanyolországból érkezett, és a leírás szerint "tökéletesen passzol frissen vágott virágokhoz és a kedvenc ételedhez". Míg a rozé franciaországi és "dinnyés-citrusos jegyekkel rendelkezik."

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Cameron Diaz (@camerondiaz) által megosztott bejegyzés,

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Cameron Diaz (@camerondiaz) által megosztott bejegyzés,

 

via People

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek