Starity

Machine Gun Kelly első látásra beleszeretett Megan Foxba

2020. szeptember 24. 14:02   |   Szerző: Four

A zenész és a színésznő egy forgatáson találkozott, azonnal egymásba szerettek.

hirdetés

Machine Gun Kelly és Megan Fox csak nemrég kezdte vállalni kapcsolatát, pedig ahogy a zenész Howard Stern műsorában most elmondta, azonnal egymásba szerettek. 

A két híresség a Midnight in the Switchgrass című film forgatásán találkozott, és a férfi elmondása szerint nagyon hirtelen jöttek számára az érzelmek:

Nem tudtam, hogy mi a szerelem, amíg egymásra nem néztünk. Ekkor voltam úgy, hogy "húha". 

Majd így folytatta:

Miután elkészült az albumom nagyrésze, először életemben szerelembe estem. Ez volt az első olyan, hogy megnyíltam az érzés felé. Egyáltalán nem hittem, hogy az ilyesmi létezhet. 

A zenész hozzátette, a paparazzik onnatól kezdve folyamatosan a háza előtt fotóztak, ehhez a típusú médiafigyelemhez pedig egyáltalán nem volt hozzászokva. (Fox és férje, Brian Austin Green ekkor döntöttek úgy, hogy elárulják, már nem élnek együtt - ezért még nagyobb figyelem övezte bimbózó kapcsolatukat.).

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Megan Fox (@meganfox) által megosztott bejegyzés,

 

via People

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek