Starity

Simon Cowellnek üzen legújabb dalában a Little Mix

2020. október 09. 12:12   |   Szerző: Selz

Új dalukban őszintén vallanak érzéseikről a Little Mix-es lányok, és arról, amit át kellett élniük a zeneiparban.

hirdetés

A brit lánybanda 9 éve töretlenül van jelen a zeneiparban, ezalatt pedig számos dolgot meg kellett élniük. Miután megnyerték a brit X-Faktort, a Syco Entertainmenttel kellett leszerződniük, viszont 2017-ben szerződésük lejárta után azonnal kiadót váltottak. Ezt követően nyíltak meg azzal kapcsolatban mik voltak az elvárások velük szemben. 

Évekkel ezelőtt elmentünk egy rádiós eseményre Amerikában, tele VIP-kel. Valaki az USA kiadónktól, a Columbiától azt mondta, 'Menj és flörtölj azokkal a fontos férfiakkal.' Úgy voltam vele, hogy 'b*szd meg' Miért kellett volna odamennem és flörtölnöm, hogy bekerüljön a zeném a rádióba?

– mondta Jade egy interjúban, majd Jesy folytatta azzal kapcsolatban mennyire nem akarták, hogy saját dalokat adjanak ki:

Egy nagy amerikai producer megmondta nekünk, hogy nem kéne írnunk, hanem csak úgy kapnunk kellene a dalokat. Rájöttünk, hogy nőként tízszer keményebben kell dolgoznunk.

A lányok nem hallgattak rájuk, és azóta is ők írják dalaik nagy részét. Így van ez mostani dalukkal, a Not A Pop Songgal is, aminek Jade és Leigh-Anne volt a társszerzője. A dal hatodik stúdióalbumuk, a Confetti első promóciós dala. A szövegben többek között ex-kiadójuk főnöke, Simon Cowell neve is felmerül. 

Nem csinálom azt, amit Simon mond
Fogd fel az üzenetet, mert olvasható
Ez az élet, sosem fair
Azt mondták, kövess bármilyen álmot 
Legyél egy báb a madzagon 
Neked bejöhet, de ez nem én vagyok

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek