Cher ellopta Susan Sarandon szerepét Az eastwicki boszorkányokban
Sarandon sokáig nem is tudott róla, hogy az énekesnő megkapta az ő szerepét.
Susan Sarandon nem mindennapi szerepére emlékezett vissza: a színésznő az 1987-es Az eastwicki boszorkányok című filmben alakította Jane-t, a tanárnőt. Ám a színésznő a szexi szobrász, Alexandra karakterére jelentkezett, és egy ideig úgy is volt, hogy ő fogja játszani.
Eredetileg én kaptam Cher szerepét, és nem is derült ki, csak később - miután Rómából hazatértem LA-be -, hogy egy másik karakter leszek. Gyorsan meg kellett tanulnom csellózni, pedig előtte egyetlen hangszeren sem játszottam életemben. Azt mondták, beperelnek, ha otthagyom őket, úgyhogy nem volt más választásom.
- mesélte Sarandon a film forgatókönyvírójának, Michael Cristofernek. Az is kitudódott, hogy nagy valószínűséggel Cher azért kapta meg Alexandra szerepét, mert összeszűrte a levet a film producerével, Jon Petersszel.
Ennek ellenére a forgatáson elég jól kijöttek egymással, Cher még egy parókát és egy ruhát is kölcsönadott Susannek. Sarandon elmondása szerint őt, Chert és másik kolléganőjüket, Michelle Pfeiffert a túlélés kötötte össze akkor. A munka olyan rossz hangulatban telt, hogy Peters haragjában székeket dobált és a rendező, George Miller kétszer is felmondott.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Sokakat bántalmazott a producer.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.
Óriási lagzit csaptak a szerelmével.