Starity

Az okoseszközök fürdőszobai használatáról

2021. március 12. 10:10   |   Szerző: Starity

Az okosrendszerek egyre szélesebb körű elterjedésével lépten-nyomon lehet találkozni. A fejlesztőmérnökök évek óta próbálják az emberiség mindennapjait megkönnyíteni különböző okostermékeknek a háztartásokba való beépítésével úgy, hogy közben az eljárások minél kisebb energiafelhasználást igényeljenek, és minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomuk.

hirdetés

Az okosotthonok térhódítása

Az okostermékek kora az okostelefonokkal kezdődött, mellettük most már egyre elterjedtebbek az okosórák, -karkötők, és már hallani okoshűtőkről is. Okosotthonoknak nevezzük azokat a lakótereket, ahol egy összefüggő informatikai rendszer irányításával valósulnak meg a mindennapi, valamilyen technológiát igénylő funkciók, mint például a világítás, a riasztó, a fűtési rendszer, a vízfogyasztás felügyelete, vezérlése.

Az okosotthonok célja egy olyan automatizált rendszer létrehozása, melyben maximális szintre emelik a benne élők komfortszintjét, biztonságát, kényelmét és a háztartás energiafelhasználását. A különböző helyiségekben lévő okosrendszerek összehangoltan működnek és kommunikálnak egymással, ráadásul arra is van lehetőség, hogy a későbbiekben újabb elemeket építsenek hozzájuk.

A fürdőszobai okosmegoldások

Már több otthonban lehet találkozni azzal, hogy hanggal vezérelhetőek a lakás különböző részei, vagy nem kell vizes kézzel az elektromos berendezéshez hozzányúlni, és akár a telefont is érintés nélkül fel lehet venni. Mire felkel a család, a redőny magától felhúzódik, a kávé lefő, a kád megtelik vízzel.

Az okoseszközök már a fürdőszobában is megkönnyítik az életet, és vannak olyan termékek, amelyek kifejezetten ebbe a helyiségbe készülnek. Az okosfogkefe elődje a sokak által ismert elektromos fogkefe, amely már hatékonyabb a hagyomás változatnál. A gyorsabb rezgések által egy alaposabb fogmosás várható. Az okosfogkefe a mobiltelefonra telepített applikáció révén figyeli a mosás sebességét, kamerája segítségével értékeli a fogak állapotát, jelzi a szuvasodást.

Mára már a tisztálkodás is élményekkel teli lehet és nemcsak a hőfok miatt. Az okoszuhanyzó több funkciót is egyesít magában. A legfontosabb, hogy beállítja és tartja a kívánt hőmérsékletet a megfelelő meleg-hideg víz aránnyal. Ezenkívül különleges világításról is gondoskodik, akár váltakozó színes LED fénnyel a gyerkőcök számára. Bizonyos típusok pedig beépített hangszórókat tartalmaznak, így a zuhanyzás közben lehetőség van beprogramozni a családtag kedvenc zenéjét az adott időpontra.

Aki nem szeretne bajlódni a mellékhelyiség okozta kényelmetlenségekkel, az szívesen fogja használni az okos WC-t, amely egyesíti magában a hagyományos toalettek és a bidék kedvező funkcióit, kiegészítve a modern technika vívmányaival.

A WC egyes részei állíthatóak, a funkciók kombinálhatók, változtatható a vízsugár hőmérséklete, iránya, a víznyomás. Ezen új funkciók segítségével a toalett használata sokkal kíméletesebbé és higiénikusabbá válik.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek