Starity

Iggy Azalea is beszámolt arról, hogy Britney Spears apja szörnyen viselkedett

2021. július 01. 15:03   |   Szerző: Four

A rapper is igazolta azt, amelyet Britney Spears korábban a tárgyalásán állított.

hirdetés

Iggy Azalea is támogatólag lépett fel a gyámsága eltörléséért küzdő Britney Spears mellett. A rapper emellett saját tapasztalatát is elmesélte Britney apjával, aki elmondása szerint pont olyan borzasztó, mint amilyennek az énekesnő leírta.

Iggy akkor látta testközelből az egész helyzetet, amikor 2015-ben Pretty Girls című közös számukon dolgoztak Britney-vel.

Amikor 2015-ben együtt dolgoztunk, személyesen megtapasztaltam az apja viselkedését, amelyet Britney is részletezett múlt héten. Támogatni szeretném, és elmondani a világnak: Britney nem túloz vagy hazudik. A legbizarrabb dolgoktól volt eltiltva, mint például, hogy hány üdítőt ihat. Miért volt szükséges ez? 

- mondta Azalea, majd hozzátette, Britney apja kivárta az utolsó pillanatokat a Billboard Music Awardson való közös fellépésük előtt, majd ráerőszakolt Iggyre egy hallgatási szerződést, vagy különben "nem mehetett fel a színpadra".

Jamie Spearsnek szokása, hogy stresszhelyzet alatt erőszakolja rá emberekre, hogy aláírják a dokumentumait. Britney-nek nem szabadna együtt lennie azzal az emberrel, mert tisztán elmondta, mennyire negatív hatással van az egészségére.

- jelentette ki Iggy.

via Page Six

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek