További sikereket ért el a Måneskin
Tovább hasít a Måneskin és a banda Zitti e Buoni című slágere: az Eurovízió meghozta nekik a sikert.

Az olasz származású Måneskin, akik a Sanremo Zenei Fesztiválon bemutatott rock forradalmuk színpadra vitele után ”Zitti e Buoni” című dalukkal az Eurovízió közönségét is meghódították 2021-ben. Ez az emlékezetes és jólmegérdemelt előadás 39 induló ország közül Olaszországot repítette a csúcsra 524 szavazattal, 31 év után először az 1990-es olasz győzelem óta.
A ”Zitti e Buoni” amellett, hogy a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese lett, a legtöbbet streamelt Eurovíziós dal címet is kiérdemelte, 2021 március és május között. A Måneskin elképesztő energiákkal árasztotta el a színpadot, hogy átadja könnyen érthető, célzott és rendkívül frappáns üzenetét a teljes szabadságról annak reményében, hogy mély nyomot hagyhatnak az európai kultúrában és azon túl is. A ”Zitti e Buoni” (Hallgass és Viselkedj) egy erős kijelentés, egy dal a megváltásról és a vágyról, hogy megmozgathasd a Földet, felszólalás az előítéletek ellen, ami egy központi téma a zenekar munkásságában.
A dalt szövegét és zenei alapját teljes mértékben az együttes írta. A ”Zitti e Buoni” már dupla platina minősítésnél tart, több mint 52 millió stremeléssel büszkélkedhet, nyers és erőteljes hangzásával kiemelkedett az Eurovízió fellépői közül. A dalhoz klip is készült Simone Peluso rendezésében, a videóban a zene a lényeg, minimalista látványvilággal kiegészítve.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Visszaszólt a trolloknak.
Szomorú pillanatot idézett fel.
Nem rejti el az érzelmeit.
Rossz hírek az énekesről.
El akarják venni tőle az Oscar-díját.
Feleségül vette a barátnőjét.
Vicces mém jelent meg róluk.
Fiatalon gyakran használt ajakfeltöltést is.
A színpadon állva üzent a rajongóknak.
Zenei eseményen jelentek meg.