Starity

Vince Vaughn és Kevin James közös vígjátéka

2010. november 20. 13:01   |   Szerző: xBlondie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két színész közös filmje várhatóan 2011. január 27-én kerül szinkronizált változatban a magyar mozikba, és nagy sikernek ígérkezik.

hirdetés
Vince Vaughn és Kevin James közös vígjátéka

A dilemma (The Dilemma) című film mindkét főszereplője híres, elismert színész: Vince Vaughn, akit a Páros mellékhatásból és a Szakíts, ha bírszből ismerünk; illetve Kevin James, akin a Férj és férjben nevethettünk egy jót.

A történet Ronnyról, az örök agglegényről és Nickről, a boldog házasemberről szól. Főiskola óta legjobb barátok, tűzön-vízen kiállnak egymás mellett. Most egy autótervező cégnél dolgoznak mindketten, és egy terven dolgoznak, ami befuttathatná a cégüket. Ám Ronny világa a feje tetejére áll, mikor egy véletlen folytán észreveszi barátja feleségét, Genevát (Winona Ryder) egy másik férfivel, Zippel (Channing Tatum) – ám ezt nem vallja be Nicknek. Ehelyett inkább magánnyomozásba kezd, ami rengeteg vicces kalandba keveri őt. Ahogy közeledik a két barát karrierjének a legfontosabb prezentációja, Ronnynak mérlegelnie kell, mi történik, ha elmondja az igazságot.

Az Oscar-díjas rendező, Ron Howard és a szintén sikeres producer, Brian Grazer együttműködéséből elképesztő vígjáték született, amit Magyarországon január 27-ére ígérnek a mozikban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek