Cher kéznyomát betonba foglalták
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A világhírű Cher nemcsak énekesi, hanem sikeres filmes karrierjéről is híres, ezért a legnagyobb legendák sorába állhatott be, amikor kéz- és lábnyomát, illetve aláírását betonba foglalták Hollywoodban.


Cher közel 60 éves álma valósulhatott meg, mivel egészen pici korában csak két dologról álmodozott: szeretett volna egy musicalben énekelni, és szerette volna, hogy kezének lenyomatát megörökítsék a jövőnek. Az első rész már korábban teljesült, így érthető, hogy Cher milyen boldog lett, mikor megtudta, kiemelkedő színészi pályafutásáért kezének és lábának lenyomata betonfoglalatba kerül Hollywood egyik leghíresebb színháza elé. A The Grauman's Chinese Theater előtt már olyan ikonok mintái fekszenek, mint Grace Kelly és Robert De Niro.
Az eseményen Cher kifejezetten boldog volt, így észre sem vette, hogy a rövid koktélruha bizony sokat mutatott, mikor leguggolt: Cher bugyija egy pillanatra kivillant, így a fotósok csak úgy villogtatták a fényképezőjüket. És a kissé kínos jelenet után, mikor lábának lenyomatát nyomta bele a betonba, Cher majdnem bele is esett az egynégyzetméteres képlékeny anyagba, mert a nagy integetés közben elvesztette egyensúlyát. A nagy napra elkísérte Chert édesanyja, a közel 90 éves Georgia Holt is, aki szintén kirobbanó formában volt (korához képest). Gratulálunk, Cher!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.