Starity

Angelina Jolie-t nagyon megbántotta Brad Pitt – interjú!

2021. szeptember 06. 12:12   |   Szerző: Glamster

Ritka interjút adott Angelina Jolie, amelyben elárulta, mi volt az a pont, ahol végérvényesen megromlott a házassága Brad Pitt-tel.

hirdetés
Angelina Jolie-t nagyon megbántotta Brad Pitt – interjú!
Fotó: Vanity Fair

Angelina Jolie ritka interjút adott, amelyben kitért Harvey Weinsteinnel való kapcsolatára is. Jolie elsők között jelentkezett, hogy vallomást tegyen Weinstein zaklató és bántalmazó magatartásáról a szakmában.

A 46 éves színősznő most arról beszélt, hogy akkori férje, Brad Pitt, annak ellenére is szerepet vállalt Weinstein több filmjében, hogy tudott az incidensről. Jolie szerint emiatt sokat veszekedtek és kapcsolatuk végérvényesen megváltozott.

Az interjúban kitért arra, hogy nagyon fiatalon került kapcsolatba Weinsteinnel, és még éppen időben tudott kimenekülni a szobából.

Megpróbálta, és az, hogy megpróbálta, ugyanolyan bántalmazás, mintha megtette volna

– magyarázta Jolie.

Távol próbáltam maradni tőle, és mindenkit figyelmeztettem, akit tudtam. Emlékszem, hogy azt mondtam Johnnynak, az első férjemnek, hogy ne engedje, hogy kettesben maradjon lányokkal. Nehéz volt számomra, amikor Brad ennek ellenére együtt akart vele dolgozni

– tette hozzá.

Pitt először a 2009-es Becstelen brigantykban szerepelt, majd később a Killing Them Softlyban, amely végül nem valósult meg.

Veszekedtünk emiatt. Persze, hogy rosszul esett.

Jolie végül nem vett részt a film népszerűsítésében, így Pitt egyedül jelent meg a vörös szőnyegen.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek