Starity

Marat Safin fizetés nélkül dolgozik

2010. november 23. 08:08   |   Szerző: szavy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egykori világelsőt az Orosz Teniszszövetség alelnökévé választották, mindezt fizetés nélkül vállalta.

hirdetés
Marat Safin fizetés nélkül dolgozik

Safin miután befejezte profi pályafutását, sokszor hangoztatta, hogy szívesen dolgozna az Orosz Olimpiai Bizottságban és az Orosz Teniszszövtségben. Erre mostanáig kellett várnia, ugyanis megválasztották az Orosz Teniszszövetség alelnökévé. Ám ezeket a feladatokat úgy vállalta, hogy nem fogad el érte fizetést.

Döntését így indokolta: „Egyszerűen nincs is rá szükségem” – mondta a kétszeres Grand Slam-győztes. „A terveim között szerepel, hogy még több ATP-tornát rendezzünk, emellett pedig szeretnénk jobban megszervezni a megfelelő átmenetet a juniorok számára a profi teniszezők közé” – folytatta.

Marat 1997-ben kezdte profi karrierjét, majd valamivel több mint egy évvel ezelőtt, 2009 novemberében fejezte be. Ezalatt 15 tornát nyert meg, köztük két Grand Slamet (2000-ben US Open és 2005-ben Ausztrál Open), de a 2005-ös melbourne-i verseny óta nem tudott trófeát emelni a magasba.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek