Starity

Újabb nő vádolja szexuális erőszakkal Chris Noth-t

2021. december 19. 05:05   |   Szerző: Four

Eddig három nő szólalt fel Chris Noth ellen, szexuális erőszakkal vádolják a sztárt.

hirdetés

Egyre több vád érkezik a Szex és New York Mr. Bigjét alakító Chris Noth-szal kapcsolatban. A színészről eddig három nő állítja, hogy szexuális erőszakot követett el ellenük. 

A legutóbbi esetben egy Ava nevű nő jelentette ki, hogy 2010-ben Noth erőszakoskodott vele. Ava elmondása szerint ekkoriban egy étterem hoszteszeként és énekeseként dolgozott, ahová Noth rendszeresen betért, és gyakran duettezett a lánnyal.

Az akkor 18 éves Avát állítása szerint Noth fogdosni kezdte az asztalnál, majd zárás után a férfi kijelentette, hogy a hátsó irodában szeretne fizetni. Ezt követően Ava szerint a már részeg Noth lekapcsolta az irodában a lámpákat és úgy tett, mintha "mindketten titokban ki akartak volna surranni oda". 

Ava szerint a férfi erőszakoskodni kezdett vele és a fehérneműjébe nyúlt, "nem hallotta meg a nemleges választ" és csak akkor volt hajlandó leállni, amikor Ava rábírta, hogy inkább találkozzanak máshol. 

A nő szerint csak így jutott ki az épületből, és bár Noth később írt neki a találkahely kapcsán, ő inkább hazament és nem válaszolt a férfinak. 

A színész képviselője tagadta a vádakat:

Az állítólagos beszámoló úgy hangzik mint egy rossz regényrészlet. Chrisnek nincs tudomása arról, ki az illető, és mint ahogy a tegnapi nyilatkozatban is szerepelt, sosem lépné át ezt a határt.

- hangzott a képviselő által kiadott nyilatkozat.

 

 

Chrisről nemrég Ava mellett még két nő is azt nyilatkozta a The Hollywood Reporternek, hogy szexuális erőszakot követett el ellenük: egyikük egy 2004-es, másikuk egy 2015-ös esetet említ.

A 2004-es esetben egy Zoe nevű nő szerint bár Chris olyan erőszakos volt vele, hogy kórházba kellett mennie, nem merte megmondani a rendőrségnek Noth nevét, mert ez a Szex és New York-éra csúcsán történt, és félt attól, hogy senki nem hisz neki. Zoe elmondása szerint 2006-ban egy szexuális erőszakkal foglalkozó központba is ellátogatott és terápián vett részt, mert képtelen volt feldolgozni a történteket. 

A 2015-ös esetben pedig egy Lily nevű nő kijelentette, hogy - az ekkor már házas - színész szintén erőszakot követett el ellene, de utána megpróbálta elbagatellizálni a dolgot néhány üzenettel így ő sem tett feljelentést. Noth állítólag többször is randizni akart vele az erőszakos eset után, de Lily nem akart vele találkozni.

Chris Noth a fent említett két vádat is határozottan tagadja:

Ezek a velem kapcsolatos vádak, amelyeket olyan személyek állítanak, akikkel évekkel, évtizedekkel ezelőtt találkoztam, kategorikusan hamisak. Ezek a történetek 30 évvel vagy 30 nappal ezelőttről is származhatnának - a nem mindig nemet jelent - és ez egy olyan határ, amelyet nem lépek át. A találkozások közös megegyezésen alapultak. Nehéz nem megkérdőjelezni a történetek megjelenésének időzítését. Nem tudom biztosan, hogy miért most kerülnek napvilágra, de annyit tudok: nem erőszakoskodtam ezekkel a nőkkel.

- jelentette ki.

 

 

via Page Six

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek