Egy év kihagyás után új klippel jelentkezett Freddie
Sebtapasz címmel jelent meg Fehérvári Gábor Alfréd legújabb dala. A több mint egy év kihagyás után publikált új zenéhez egy különleges videoklipet is készített A Dal 2016 győztese és azóta műsorvezetője. Freddie szeretné, ha a Sebtapasz legalább akkora támasza lenne a közönségnek, mint amilyen gyógyírt neki jelentett a zene élete legnehezebb pillanataiban.

Plátói szerelem a középiskolában, a nagyszülők elvesztése, a szülők válása, kettétört sportkarrier - élete legnehezebb pillanataiban mindig a zenéhez menekült Fehérvári Gábor Alfréd. Freddie sikeresen gyógyította a lelkét különböző dalokkal egész életében, most pedig legalább annyit szeretne nyújtani az embereknek, mint amennyit neki segített a zene. Erre is utal új dalának címe, a Sebtapasz, amelyet több mint egy év kihagyás után mutatott be a közönségnek.
Ez a dal minden olyan embernek szól, aki egy kicsit is elbizonytalanodott abban, hogy jó-e az az út amit éppen követ. Vagy hogy van-e elég ereje végigvinni valamit. Bízom benne, hogy a Sebtapasszal úgy tudok erőt adni azoknak, akiknek szüksége van rá, mint amekkora erőt én kaptam az életem során a zenétől
– mondta Freddie.
A mély érzelmekkel teli Sebtapasz című dal videoklipjének forgatásához a lehető legszemélyesebb helyszínt, a szülővárosát választotta A Dal 2016 győztese, aki azóta műsorvezetője is az MTVA zenei tehetségkutatójának.
A klip arra épül fel, hogy a mai önmagam az akkori önmagammal találkozva számomra fontos régi helyeket jár be Győrben
– árulta el Fehérvári Gábor Alfréd, aki a rendezővel, Czoller Bencével közösen választotta ki, ki játssza majd fiatalkori énjét.
Igazából tudtuk, hogy nem találunk a fiatalkori külsőmre hasonlító fiatal srácot, ezért egyszerűen egy karakteres fiút kerestünk. Sajnos rám járt a rúd 15-18 éves korom között. Nagyon vékony voltam, magas, fogszabályzós, szemüveges, hosszú hajam volt, nem voltam éppen vonzó
– mondta nevetve Freddie. Az énekes arról is beszélt, miért kellett több mint egy évet várni arra, hogy új saját szerzeményt mutasson be.
Annyira meghatározó volt nekem a koncertezés hiánya, hogy emiatt nem kapkodtam el az új klipek készítését. A bezártság annyira a kedvemet szegte, hogy sokáig gitár sem volt a kezemben, dalokat sem írtam. Most azonban úgy éreztem, ismét érdemes zenélni, mert találkozhatunk a közönséggel és koncertezhetünk
– árulta el Fehérvári Gábor Alfréd, aki elárulta: a Sebtapasz szövegét még a pandémia előtt írta meg, de csak közben jött rá, hogy most sokkal érvényesebb lett a mondanivalója.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Brenda Songgal két gyermekük van.
Megtörte a csendet a színésznő.
Az énekesnő premierjén járt.
Kirobbant a botrány.
Újabb posztban emlékezett meg róla.
Az énekesnő erről nyilatkozott.
Két gyermeke született béranya által.
Rossz emléket idézett fel egy szereplő.
Elmondta a véleményét a sztár.