Starity

Jung Il Hoon: nyílt levélben kért bocsánatot, hogy füvezett

2022. január 08. 19:07   |   Szerző: BeJoyful

Egy év után pont került a volt BtoB tag marihuána ügyének a végére. A rapper nyílt levelében kért bocsánatot rajongóitól.

hirdetés

December 16-án zárult le az idol ellen még tavaly indított bírósági tárgyalás, melyet még a 2016 júliusa és 2019 január közti időszakban vásárolt és elfogyasztott marihuána miatt indítottak ellene. A legfelsőbb bíróság végül két év börtönbüntetésre ítélte, melyet három évre felfüggesztettek, illetve kötelezően részt kell vennie egy 40 órás mentálhigiéniás rehabilitáción.

December 23-án a rapper pedig egy kézzel írt levelet tett közzé, melyben kifejezi mély és őszinte bocsánatkérését.

Hello, itt Jung Il Hoon.

Az elmúlt években a tárgyalás, a nyomozás és a bebörtönzés során mély önreflexióval tudtam visszatekinteni az életembe. Nagyon sajnálom, hogy ilyen későn kérek bocsánatot mindazoktól, akik szerettek. De ezt a posztot teljes szívemből írom még ha túl későn is.

Függetlenül attól, hogy milyen okból úgy éreztem, hogy a törvénysértő cselekedetemet meg lehet indokolni, ezért úgy érzem megérdemlem a kritikát. Nagyon sajnálom, hogy az én hibám mély sebeket okozott a szívetekben. Tele vagyok sajnálattal, mert úgy érzem, hogy a szeretet és az emlékek amiket megosztunk beszennyeződtek a hibáim miatt és emiatt nagyon szégyellem magam.

Tisztában vagyok a tárgyalás kimenetelének következményeivel. Bármennyire is ártottam a társadalmunknak oly mértékben, hogy csalódást okoztam azoknak, akik hisznek bennem. Mindent megteszek, hogy ne bántsak meg senkit újra, így a jövőben becsületesen fogok élni. Ezt a levéllel határozottan megígérem.

Nem tudom hogyan éljek, miután annyi értékes embert vesztettem el a hibám miatt. Túl későn jöttem rá, hogy az élethez való hozzáállásomnak hogyan kellene változnia.

Még egyszer megígérem ezzel a levéllel, hogy gondoskodni fogok magamról és a körülöttem lévőkről úgy, hogy minden helyzetben helyes döntést hozhassak és nagyon vigyázok, hogy ne kövessem el újra ugyanazt a hibát.

Szeretném kifejezni őszinte hálámat mindazoknak, akik már régóta várnak a nyilatkozatomra. Mindent megteszek, hogy jobb ember legyek és ne okozzak további fájdalmat azoknak, akik miattam sérültek meg.

Még egyszer, nagyon sajnálom.

– írta.

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek