Starity

Henry Golding alig várja, hogy elkezdődjön a Kőgazdag ázsiaiak 2 forgatása

2022. március 10. 04:04   |   Szerző: Four

A színész nagyon élvezte az első film forgatását, alig várja a folytatását.

hirdetés

Henry Golding az E!-nek elárulta, nagyon szeretné már forgatni a Kőgazdag ázsiaiak (Crazy Rich Asians) című film második részét, ám a produkció még mindig csak előkészületi fázisban tart. 

Golding elmondása szerint töbször is felkereste már Jon M. Chu rendezőt azzal, hogy hogy állnak a munkálatok, ám mindig ugyanazt a választ kapta:

Sokszor piszkálom őt ezzel kapcsolatban, és mindig ugyanazt mondja: próbálják kitalálni a forgatókönyvet. Tudom, hogy dolgoznak rajta, remélhetőleg előbb mint később kész lesz.

- mondta. 

Az első film, amely 2018-ban, a COVID-19 járvány előtt jelent meg, így valószínűleg a második rész forgatását nehezen tudták volna megoldani az utóbbi években. Henry viszont alig várja, hogy visszatérhessen a forgatási helyszínekre.

Alig várom, hogy visszatérjek Szingapúrba.

- mondta.

Azt ugyan nem tudni, hogy mikor készül el a következő film, de a Warner Brothers állítólag már az első produkció megjelenése után egy héttel elkezdte a tárgyalásokat a produkcióról. Nem csoda, hiszen a Kőgazdag ázsiaiak elképesztő sikerre tett szert, 237 millió dolláros bevétellel az utóbbi idők egyik legnépszerűbb romantikus vígjátéka lett.

 

 

via People

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek