Elon Musk és Grimes: lett még egy közös gyerekük, de azóta újra szakítottak
Meglehetősen bonyolult az énekesnő és Elon Musk kapcsolata, most épp nincsenek együtt.

Mindenkit meglepett Grimes, amikor a Vanity Fair interjújában elárulta, még egy gyermeke született Elon Musktól. A dologra ráadásul véletlenül derült fény: az énekesnő a beszélgetés során kijelentette, hogy kisfia, X Æ A-XII az édesapjával van, ám az emeletről egy kisbaba sírása hallatszott.
Így kénytelen volt elárulni, hogy lett még egy gyermeke Musktól, egy kislány, akinek az Exa Dark Sideræl nevet adták, de leginkább csak "Y"-nek szokták hívni.
A hír azért is volt meglepő, mert a nyilvánosság úgy tudta, a két híresség szakított. Valójában azonban Musk és Grimes rövidesen újra összejött, és bevállaltak még egy gyermeket.
A baba 2021 decemberében született, béranya segítségével. Az interjú készültekor Grimes még arról beszélt, hogy Muskra tulajdonképpen a szerelmeként tekint, de nem élnek hagyományos kapcsolatban. Külön házban élnek és viszonylag függetlenül egymástól, amely az énekesnő szerint az eddigi legjobb megoldásnak bizonyult, mert "így mindketten szabadok lehetnek".
Ám Grimes legújabb nyilatkozata szerint ő és Elon már megint szakítottak:
Én és E szakítottunk *megint*, az interjú elkészülte után, haha. De ő a legjobb barátom, életem szerelme, az életem és a művészetem örökké A Missziónak szentelem.
- jelentette ki.
via Page Six

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Egy időre jegeli a barátságot.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Beadta a válási papírokat
Kifütyültékőt a szurkolók.