Starity

DR BRS új dalában olyat villantott mint még soha

2022. március 11. 10:10   |   Szerző: Freeze

Szédületes „orvossággal” állt elő ismét az utóbbi évek egyik legkeresettebb DJ/producere, azaz DR BRS! A „Jöhet még egy” című, új „bulihimnusz” mind vizuálisan mind zeneileg tartogat meglepetéseket, sok tekintetben az első a lemezlovas történetében.

hirdetés
DR BRS új dalában olyat villantott mint még soha
Fotó: Magneoton

Az utóbbi időkben, ahol DR BRS feltűnt, ott jóformán kivétel nélkül hiánypótló mixekkel, hatalmas sikerű slágerekkel és jól eltalált kollaborációkkal együtt érkezett. A DJ legújabb sikere az, hogy hat közreműködése is felkerült a MAHASZ által közzétett hivatalos, 2021-es slágerlistájára (köztük az 50 milliós nézettséget felülmúló „Hol van az a lány” vagy az „Évszakok” kollab-feldolgozásai) és a kilencedik legjátszottabb előadó volt a rádiókban, így könnyen mondhatjuk, ő volt tavaly is a hallgatók egyik elsőszámú hangulatbiztosa.

A „doktor úr” most egy olyan frissítőt kotyvasztott, ami sok tekintetben első: ugyanis a DJ/rapper először jelentkezik olyan saját számmal, aminek szövegéért és zenei alapért maga felelt egészen a dalszerzés kezdeti fázisától az új track felénekléséig. A „Jöhet még egy” az R&B klasszikus forró hangulatát idézi, miközben mondataival igazi fricskát mutat a bulizni vágyóknak.

Az újdonsült klubzenéhez egy zseniális, egyben szürreális kisfilm tartozik, amiben ráadásul Atkát először látunk táncolni elképesztő profi módon:

Már 20 éve táncolok hiphop műfajban, de csak most éreztem, hogy ezt meg is akarom mutatni egy klipben. Szabó Tomi össze is hozott egy brutális koreográfiát, a Los Tiki Pictures stábja pedig egy hihetetlen klipet kreált az Illúziók Múzeumában

 – meséli Atka.

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek