Starity

Kris Jenner szerint Blac Chyna halálosan megfenyegette Kylie Jennert

2022. április 22. 07:07   |   Szerző: Four

A héten kezdődött el a Kardashian-Jenner család és Blac Chyna pere, ez derült ki a tárgyaláson.

hirdetés

Nemrég kezdődött el Blac Chyna és a Kardashian-család közt zajló per, amelynek során többek között az is kiderült, hogy Kris Jenner szerint Chyna halálosan megfenyegette Kylie Jennert, aki akkoriban Chyna exével, Tygával járt.

Kris elmondása szerint bármire fel volt készülve, amikor Tyga elmondta neki ezt - legfőképpen azért, mert állítólag a rappert is több alkalommal késsel próbálta támadni.

Hát persze, hogy ijesztő volt, de a családban maradt. Az utca másik oldalán laktak, Chynának kicsi volt a gyereke. Azt hiszem, aggódtunk Tyga helyzete miatt.

- mondta Kris, aki végül nem tett feljelentést a fent említettek miatt.

Chyna 2014-ig randizott a rapper Tygával, akitől született egy kisfia. Majd miután szétmentek, Tyga összejött Kylie Jennerrel, Chyna pedig Kylie bátyjával, Robbal - tőle egy kislánya született.

Chyna ügyvédjének kérdésére Kris elárulta, azért hagyta, hogy fia mindennek ellenére összejöjjön Chynával, mert "hitt a második esélyben", és "azt akarta, hogy a fia boldog legyen".

Chyna azért perelte be a Kardashian családot, mert állítása szerint beszennyezték a hírnevét és összeesküdtek ellene, valamint elérték, hogy ne folytatódhasson Rob & Chyna című realityje. 

 

 

via Page Six

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek