Starity

Nem a méret a lényeg a Wellhello és Andro új dalának klipjében

2022. június 22. 20:08   |   Szerző: Freeze

A trió barátsága több mint másfél évtizedre nyúlik vissza, így a CRUSH igazi örömzene-projekt volt. Ennek megfelelően az eredmény egy igazi feelgood nyári sláger, amelynek témájával szinte mindannyian tudunk azonosulni.

hirdetés
Nem a méret a lényeg a Wellhello és Andro új dalának klipjében

Az ember sosem tudhatja, mikor lép be az életébe a nagy szerelem

– mondta Diaz, aki Andróval közösen producerelte a dalt. Ő már megtalálta a maga nagy szerelmét, akivel első közös gyermekét várja éppen.

 

„A szöveg kiindulópontja az volt – mesélte Fluor Tomi – hogy néha teljesen reménytelennek tűnik a helyzet, közben pedig csak órák választanak el a boldogságtól. Reggel még nem is sejtjük, hogy este, vagy másnap reggel beköszönt az életünkbe a mindent elsöprő szerelem. Valójában sosem tudjuk, mikor érkezik el ez a pillanat."

A fiúk régóta tervezik, hogy közösen alkotnak: a szám ötlete először három éve vetődött fel.

Három éve hívtam fel a Tomit, hogy csináljunk valami közös számot, aztán bekapcsolódott a Diaz is az ötletelésbe. A munkafolyamat részben a zeneipar leállása miatt lett ilyen hosszú, részben pedig azért, mert a CRUSH a SSSS! című, 2021-es Wellhello-lemeztől eltérő stílusú dal, így jobbnak láttuk külön kihozni.

 – mondta Andro.

A videoklipet rendező Tiszeker Dánielhez szintén régi barátság fűzi az együttest: ő rendezte a #Sohavégetnemérős című Wellhello-mozit, de épp a napokban nyerte el a Magyar Mozgókép Díj közönségdíját Nagykarácsony című filmjéért – amelynek egyik betétdala Fluorék nevéhez fűződik.

A CRUSH az egyik legviccesebb munkafelkérésem. A Supermanagementnek már többször ajánlottam szereplőket egy-egy klipjükbe, olyanokba is szívesen, amiket nem én rendeztem. Most sem volt ez másként, Tomi egy alacsonyabb lányt és egy extrém magas fiút képzelt el, én rögtön küldtem két ragyogó színészt SMS-ben, azzal a kommenttel, hogy ha vállalják, jövök rendezni. Konkrétan viccnek szántam, aztán egy hét múlva már a forgattunk.

 – mesélte a rendező

Nem véletlen, hogy a főszereplők ennyire inspirálták a rendezőt: Biró Panna generációjának egyik legizgalmasabb feltörekvő színésznője, a szélesebb közönség ősszel fogja megismerni egy új sorozat kapcsán, Lestyán Attila pedig jövőre egy nagyjátékfilmben tűnik majd fel.

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek