Őrült rajongó tört be a Why Don't We nevű fiúbanda énekeséhez
Daniel Seavey nem volt otthon, amikor az eset történt, a biztonsági kamerák képeiből tudta meg, hogy egy idegen nő reggelizik a konyhájában.


A megszállott rajongó virággal érkezett az énekes házához, miután becsengetett, de választ nem kapott, talált egy ablakot, ami nem volt jól bezárva és bemászott rajta. A lány július 27-én, szerda este tört be Daniel Seavey-hez, majd a szekrényében turkált, felvette az egyik pulóverét, aztán az ágyában aludt – tudta meg TMZ.
Csütörtök reggel a Why Don’t We tag konyhájában reggelizett, ahol videót is készített róla a megfigyelő rendszer. Az énekes ekkor vette észre a betörést és kihívta a rendőrséget. A rendőrök különösebb ellenállás nélkül letartóztatták a rajongót, akit a pszichiátriai osztályra szállítottak.
72 órára tartották bent megfigyelésre, az orvosa szerint valószínűleg ismét zaklatni fogja a kedvencét, mivel korábban már többször megjelent annál az edzőteremnél, ahová az énekes is járt. Valamint meg van győződve róla, hogy egymásnak teremtették őket. A szabadulása óta távoltartási végzés van érvényben ellene, a fiatal sztár házának a közelébe sem mehet, akkor sem, ha Daniel nem tartózkodik otthon.
Why Don’t We tag korábban tweetben reagált, hogy nem mer hazamenni, és azonnal költözni fog. Az édesapja pedig arról tájékoztatta a rajongókat Twitteren, hogy Daniel Seavey éppen Miamiban tartózkodott, amikor az eset történt, és jól van.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Egy időre jegeli a barátságot.