Meghan Markle rút kiskacsának érezte magát gyerekként
A színésznő szerint sokszor magányos volt és rút kiskacsának érezte magát.

Miközben Meghan Markle és Harry herceg Angliában tesz eleget jótékonysági feladatainak, megjelent a színésznő podcastjének újabb epizódja.
Markle ezúttal Mindy Kalinggel beszélgetett, és szóba került az is, hogy iskolás éveikben hogyan ítélték meg önmagukat. A Daily Mail szerint Kaling kijelentette, mindig "túlsúlyosnak, csúnyának, másnak" érezte magát, a színésznő ehhez kapcsolódva pedig Mindy kérdésére válaszolva elárulta, nem tartotta magát csinos lánynak:
Rút kiskacsa [voltam]. Óriási, nagyon göndör hajam volt és szünet volt a fogaim között. Én voltam a stréber, örökkön örökké - aztán egyszercsak felnőttem.
- mesélte, és hozzátette, nehezen illeszkedett be a társai közé:
Sosem ült velem senki ebédnél. Mindig egy kicsit magányos farkas voltam, nagyon szégyellős és nem tudtam, hova illenék. Így aztán úgy gondoltam, oké, akkor én leszek a multikulturális klub elnöke, a másodévesek elnöke, a francia klub elnöke... Így aztán együtt mindig voltak találkozóim ebédidőben, és nem kellett aggódnom, ki mellé üljek vagy mit csináljak, mert mindig elfoglalt voltam.
- mondta.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.