Starity

Nikki Bella 30 perccel az esküvő előtt választotta ki menyasszonyi ruháját

2022. október 12. 12:12   |   Szerző: Four

A híresség elárulta, nagyon rövid idővel a ceremónia előtt lett meg a ruha.

hirdetés

Mint ahogy korábban írtuk, Nikki Bella és Artem Chigvintsev három év jegyesség után idén összeházasodott Párizsban. 

Nikki a Brides magazinnak adott interjúban mesélt kicsit bővebben az esküvőről: azt is elárulta, hogy mindössze félórával ceremónia előtt választotta ki, hogy miben lesz.

Az emberek azt fogják gondolni rólam, hogy őrült vagyok. Csak 30 perccel azelőtt választottam ki a ruhám, hogy az oltár elé sétáltam. Szegény anyukám!

- viccelődött. 

Bella hozzátette, hogy az esküvőn összesen négyféle ruhát viselt, és köztük volt olyan is, amelyet még John Cenával való füstbe ment lagzijuk előtt vásárolt. 

Volt két gyönyörű ruhám, amelyeket nagyon szerettem, és bár egy másik esküvőre szántam őket, az álomruháim voltak és imádtam őket. Szóval elővettem őket, hogy megnézzem, működhetnek-e.

- mondta, majd így folytatta:

Amikor a ruhájukat keresik a menyasszonyok, rájönnek arra, hogy a ruha, amelyet viselni fognak, róluk szól. Nincs köze ahhoz, hogy kihez mész hozzá, vagy hogy kik lesznek ott a lagzin. A ruha arról szól, amit te elképzeltél magadon, és ahogy te érzed magad benne... Azokat a ruhákat magamnak vettem.

- mondta. 

Az esküvőről az E! csatornáján egy négyrészes különkiadás is lesz, "Nikki Bella Says I Do" címmel. 

 

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek