Gisele Bündchen és Tom Brady megtörte a csendet: így nyilatkoztak válásukról
A héten derült ki, hogy 13 év házasság után válik Tom Brady és Gisele Bündchen.

Mint ahogy azt korábban írtuk, nemrég derült ki, hogy Gisele Bündchen beadta a válókeresetet, és 13 év házasság után ő és Tom Brady nem folytatják együtt az életüket.
A modell hivatalos nyilatkozatot adott ki a történtek fényében:
Rengeteg hálával tartozunk az együtt töltött időért, de Tom és én békésen véglegesítettük a válásunkat. Az elsődleges helyen az életemben eddig is és továbbra is a gyerekeim lesznek, akiket teljes szívemből szeretek. Együtt fogjuk nevelni a gyerekeinket, szeretetben, gondoskodásban és figyelemben, amelyet teljes mértékben megérdemelnek.
Bündchen hozzátette, hogy bár nehéz döntés volt számukra a válás, de áldottnak érzi magát azokért az évekért, amelyeket együtt töltöttek, és a legjobbat kívánja Bradynek.
Eközben a Page Six szerint Brady is kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint békés módon jutottak arra a döntéstre, hogy elválnak.
(...) Csodaszép, nagyszerű gyerekekkel vagyunk megáldva, akik továbbra is az életünk középpontjában lesznek, minden módon. A legjobbakat kívánjuk egymásnak, amint megkezdjük életünk új fejezetét, bármi is legyen az.
- írta Brady, és exéhez hasonlóan arra kérte a rajongókat, tartsák tiszteletben a magánéletüket.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Felvállalták a kapcsolatukat.
A színésznő Sophie pártját fogja.
Új életet kezdett a híresség.
Közösen ebédeltek, mint egy család.
Ő is felköszöntötte a kicsit.
Tovább zajlik a drámájuk.
Nagyon cuki nevet kapott.
Nem sokkal a válásuk előtt.
Már elment az egyk meccsére.
Ez lesz az ősz egyik kedvenc hajszíne?