Starity

Giorgio műsorvezetésre készül

2010. december 01. 16:04   |   Szerző: Rap4ever8

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Megasztár után Giorgio műsorvezetéssel is szeretne foglalkozni az éneklés mellett.

hirdetés
Giorgio műsorvezetésre készül

Giorgio úgy gondolja, hogy együttese mellett párhuzamosan tud foglalkozni szólókarrierje építésével is. Az éneklésen kívül azonban más területen is szeretné kipróbálni magát. Természetesen az éneklés marad az első, de el tudja magát képzelni műsorvezetőként is, és állítólag mások is látnak benne fantáziát.

A Megasztár legutóbbi kiesője a következőt nyilatkozta: „A műsorvezetés például érdekel – és ez tulajdonképpen nem is áll messze tőlem, hiszen a karaokét is műsorvezetőként csináltam. Azért nem látszik rajtam, hogy izgulnék, mert nagyon szeretem csinálni. Ha pedig az ember élvezi, akkor remélhetőleg az látszik rajta. Mindemellett, persze, bennem is van drukk, hogy jól sikerüljön, de annál sokkal erősebb, hogy örülök, mert ott vagyok és énekelhetek, vagy épp mondhatom a magamét.”

Az énekes azt is elárulta, hogy mindig elolvassa a róla szóló kritikákat, amik többségben pozitív jellegűek. „Előfordul az is, hogy negatív kritikákkal illetnek – a legtöbb esetben inkább érzelmi alapúakkal, mint észérvekkel (tehát, néha csúnyább dolgokat is a fejemhez vágnak). Nekem azért fontos, hogy olvassam az ilyeneket, mert akkor látom, hogy hogyan vélekednek rólam az emberek. Még a nagyon trágár kommenteknél is előfordul, hogy le lehet belőle szűrni dolgokat.”

Giorgio azt is hozzátette, hogy természtesen olyasmivel akar foglalkozni, amit szeret, de fontos, hogy a közönségnek is tetsszen. „Meg kell találni az arany középutat, de szerintem ez nem lehetetlen. Az a cél, hogy számára is élvezhető legyen, és még a közönség is szeresse a végeredményt.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek