Sárosan, elhagyatottan találtak rá egy jaguárbébire - ma már boldogan él egy kaliforniai állatparkban
Kölyökként hagyták el az állatot, szerencsére szakértő kezekbe került a jaguár.


Egy éve ilyenkor egy illető a kaliforniai Lions, Tigers & Bears állatpark felé vezető úton, egy aprócska ketrecben hagyta magára Eddie-t, a jaguárbébit.
Bobbi Brink, a park alapítója és igazgatója találta meg az állatot, amely elmondása szerint láthatott már jobb napokat:
Még csak kölyök volt, és tiszta kosz. Helyrehoztuk, hívtunk állatorvost és a hatóságokat.
- nyilatkozta Brink a People magazinnak.
Eddie az első olyan állat volt, amelyet egyszerűen magára hagytak az intézmény előtt - de szerencsére a park teljesen felkészült az ilyen esetekre. A nonprofit szervezet jelenleg 65 négylábúnak ad otthont - főleg nagymacskáknak és medvéknek -, amelyeknek mind megvan a maga szomorú története: sok esetben cirkuszokból, csempészektől vagy abuzív helyzetekből mentették ki őket.
Mikrochipet kapott, beoltattuk és megfelelő étrendet állítottunk össze neki.
- tette hozzá Brink, aki szerint jelenleg épp azon fáradoznak, hogy létrehozzák Eddie végleges otthonát, ahol "rengeteg helye lesz mászni, futni, úszni és játszani".
A jelenlegi környezetében van fű és sziklák, de épp most építünk egy nagyobb életteret.
- mondta az asszony.
Az intézmény igazgatója szerint a hatóságok nyomozni kezdtek, és annyit sikerült kideríteniük a jaguárról, hogy valószínűleg egy illegális tenyésztőtől származik, aki különböző eseményekre vitte magával az állatot, és pénzt kért a jaguárral készült közös fotókért cserébe. Eddie azonban ahogy nőtt, egyre kevésbé lehetett "kelendő" és végül a tenyésztő kirakhatta őt az állatpark előtt.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Szeretne magánéletet.
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Rajongói szerint kés alá feküdt.
Titokban ismét bővült a családjuk.
A szeme és az orra lett gyanús.
Mandy Teefey a lányával közös lépeket rakott ki.
A színésznő korábban szintén hasonló nyilatkozatot tett.
Új klipje nem tetszett az egyháznak.
Van olyan is, akiről még nem tudni biztosan, hogy mi lesz a sorsa.