Starity

Úgy tűnik, Ariana Grande a 30. szülinapját is együtt ünnepelte új szerelmével

2023. július 29. 04:04   |   Szerző: Four

Az énekesnő sokak szerint már hónapok óta kapcsolatban él Ethan Slaterrel.

hirdetés

Új fotók kerültek napvilágra Ariana Grande és Ethan Slater kapcsolatáról: az énekesnő a Daily Mail képei alapján már a 30. születésnapját is együtt ünnepelhette a férfival, illetve csatlakozott hozzájuk még egy barátjuk a brit Soho Farmhouse-ban. 

A fotókon Grande és két kollégája egymást átölelve sétál, Ethan pedig a derekánál fogja át a hírességet. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor jöttek össze, de a TMZ szerint már hónapok óta egy párt alkotnak, így nem kizárt, hogy a júniusban készült fotókon már kialakult köztük a románc.

Ariana és a férfi kapcsolatáról azonnal több pletyka kezdett szállingózni: egyesek szerint csak akkor kezdtek el járni, amikor már mindketten külön éltek házastársaiktól - mások szerint viszont pont amiatt ért véget korábbi kapcsolatuk, mert egymásba szerettek. (Ethan felesége is ezt állítja: elmondása szerint Grande miatt szakadt szét a családja, ő és egyéves fia pedig "csak járulékos veszteségnek számít" Arinak.)

Az énekesnőről nemrég érkezett a hír, hogy válik férjétől, majd kicsivel utána kiderült, már van is egy új választottja Ethan személyében - aki a héten adta be a válókeresetet. 

via Page Six

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek