Starity

Sandra Bullock hálás azért, hogy ennyien támogatják szerelme halála után

2023. augusztus 25. 21:09   |   Szerző: Four

A színésznő szerelme tragikusan fiatalon, 57 évesen halt meg - épp miután jelképesen összeházasodtak.

hirdetés

Sandra Bullocknak nagyon jól esik, hogy nehéz időkben is számíthat a családja és a barátai támogatására. A színésznő szerelme, Bryan Randall 57 éves korában hunyt el ALS következtében, a betegség mindössze három év alatt követelte magának a fotóst. 

Nagyon fontos volt Sandrának, hogy Bryan halálának bejelentésekor megemlítse azokat, akik támogatták őt ebben a nehéz időszakban. Legfőképpen a Healy Centert. Nagyon hálás azoknak, akik adományoztak és örül neki, hogy egy ilyen szívszorító helyzetben történt valami pozitív is. 

- mesélte a People forrása. 

Randallnak egy gyermeke született egy korábbi kapcsolatából, illetve a színésznővel együtt nevelték Sandra örökbefogadott lányát és fiát. Nemrég napvilágra került egy pár évvel ezelőtti videó is, amelyben Sandra és Randall lassúzik: mint kiderült, az első táncukat járták, mert egy nem hivatalos ceremónia során örök hűséget fogadtak egymásnak a Bahamákon. 

Bullock korábban kifejtette, úgy érzi, nem kell hivatalos papír ahhoz, hogy szilárdnak érezze a kapcsolatukat. 

Nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek úgy kell csinálnia, ahogy én tettem, de nekem nincs szükségem papírra ahhoz, hogy elkötelezett partner és anya legyek. Nincs szükségem arra, hogy megmondják, a legkeményebb helyzeteket is ki kell állnom és tűrnöm kell a vihart egy jó ember mellett. 

- jelentette ki. 

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek