Sophie Turner az újságokból tudta meg, hogy Joe Jonas beadta a válókeresetet
A két híresség egy nagyon csúnya válópernek néz elébe, a gyerekekért csatáznak.

Korábban írtunk róla, hogy Sophie Turner és Joe Jonas válása a lehető legcsúnyább fordulatot vette. A színésznő beperelte leendő exférjét azzal az indokkal, hogy Joe visszatartja két kislányuk útlevelét, nem akarja ugyanis, hogy a lányok Sophie-val Angliába költözzenek. (Jonas ügyvédje egyébként megerősítette ezt a hírt.)
A színésznő által beadott keresetből az is kiderült, hogy az újságokból tudta meg a hírt, mely szerint Joe beadta a válókeresetet: ő Európában forgatott, a kislányok ezalatt Joe-val voltak.
A pár négyéves házassága szinte napok alatt dőlt romba: Sophie szerint a zenész 34. születésnapján, augusztus 15-én vesztek össze annyira, hogy Joe szeptember elején beadta a válókeresetet.
A Trónok harca sztárja a hivatalos dokumentumokban azt állítja, "a médián keresztül tudta meg, ogy férje beadta a válókeresetet."
Turner szerint Joe jogtalanul tartja vissza a kislányait, hiszen tavaly karácsonykor megegyeztek abban, hogy családilag Angliába költöznek, és már ki is béreltek a szigetországban egy házat, illetve eladták korábbi otthonukat.
A dolog érdekessége, hogy amikor Joe beadta a keresetet, azt javasolta, közösen viseljék gondját a 3 éves Willának és az 1 éves testvérének, akinek neve D-vel kezdődik.

via Page Six

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Vicces utalás lett belőle.
Napvilágra került egy posztja.
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Kerekedik a pocakja.
A rajongók szerint Taylor Swift nincs jól.
Dúl köztük a szerelem.
Szeretne magánéletet.
Barátság maradt köztük.
Fájdalmas időszakot él meg.