Megmenekült "a világ legmagányosabb báránya" - elképesztő helyen élt 2 évig egyedül
Már lemondott róla a gazdája, de egy eltökélt csapat megmentette a kallódó jószágot.

Megmenekült "a világ legmagányosabb báránya": a Fiona névre keresztelt jószágot Skócia egyik meredek partszakaszáról mentette ki egy csapat helyi farmer, akik elhatározták, mindenáron kiszabadítják az állatot.
Cammy Wilson, a mentőcsapat vezetője elárulta, veszélyes volt az akció, épp ezért lehetett, hogy bár többen is próbálkoztak már Fiona kimentésével, eddig senki sem volt sikeres.
A bárányt 2021-ben, Brora meredélyénél fedezte fel Jillian Turner kajakos: több felvétel is készült arról, ahogy a jószág a szikla lábánál legelészik, a meredek szirt és a csapkodó hullámok közé szorítva.
Turner októberben számolt be a Northern Timesnak arról, hogy többször is látta már ott a bárányt, amelynek nem igazán volt nagy mozgástere.
Szívszorító volt. Az első évben azt hittük, talán képes felmászni.
- mondta Turner, majd felkereste a helyi erőket, akik együttérzőek voltak, de azt válaszolták, hogy megmenteni nem tudják, viszont az állat szerintük nincs veszélyben.
A fent említett Cammy Wilsonnak egy másik farmer mesélt a különleges esetről, amely azonnal felkeltette az érdeklődését, és a Facebook-oldalán rendszeresen tudatta a követőivel, hogy áll a Fionának elkeresztelt bárány helyzete.
Cammy szerint habár Fiona egy elkerített helyen ragadt, továbbra is "kövérnek és egészségesnek tűnt", habár túl sok gyapjú volt rajta. Azt a megoldást túl veszélyesnek tartotta, hogy egy terelőkutya segítségével hajtsák fel Fionát.
Rengeteg ember kell ahhoz, hogy elkapd, és minél több embert vonunk be, annál nagyobb a rizikója annak, hogy valaki megsérül. Csónakkal sem lehet egykönnyen eljutni oda. Több oka is van annak, hogy az a birka miért van még ott.
- írta.
De szerencséjére ő és négy másik farmer végül összefogott, eldöntötték, hogy ha törik, ha szakad, kihozzák Fionát - végül a CBSNews szerint komoly gépekkel sikerült kimenteni az állatot.
Bárányfanok, ez a leghatalmasabb sztori, amelyet valaha megosztottam a The Sheep Game-en. Óriási hírek.
- írta lelkendezve a Facebook-oldalán, és beszámolt róla, hogy az állat igencsak kövérkés volt, ezért aztán nem egyszerű feladat volt kiemelni őt.
Wilson a BBC Newsnak elárulta, Graeme Parker, Als Couzens, Ally Williamson és James Parker segítségével egy csörlőt használva hozták ki Fionát: egyikük a szikla tetején maradt, míg a többiek a gép segítségével leereszkedtek a 250 m-es mélységbe.
A sikeres mentőakciót követően Wilson elárulta, hogy Fiona a Dalscone Farmra, Edinburgh-ba került, amelyet a hivatalos szervek is jóváhagytak. Cammy hozzátette, hogy Fiona eredeti gazdája azért nem tett semmit az állat megmentéséért, mert attól tartott, az ő felelőssége lesz, ha valaki megsérül az akció során.
Szóval néha egyszerűen csak szükség van egy csapat idiótára, akik megoldják a feladatot. Jó munkát végeztünk ma, de egy rossz mozdulat, és mi is jószándékú bolondokká váltunk volna.
- jelentette ki.
Mielőtt Fiona az új otthonába került volna, Wilsonék megnyírták az állatot, és a gyapjúból készült terméket a terveik szerint jótkékony céllal elárverezik.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Barátság maradt köztük.
Rajongói szerint kés alá feküdt.
Szeretne magánéletet.
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Titokban ismét bővült a családjuk.
Kiderült, hogy reagált.
Bevették a palotát a Blackpink tagjai.
Mandy Teefey a lányával közös lépeket rakott ki.
Van olyan is, akiről még nem tudni biztosan, hogy mi lesz a sorsa.