Ilyen aranyosan támogatja Zendaya új filmjét Tom Holland
A színész nem győzi támogatni a kedvesét, akinek hétvégén jelent meg az új filmje.

Tom Holland nem győzi promózni kedvese, Zendaya új filmjét. A héten debütált a mozikban a Challengers, amelyben a színésznő egy profi teniszezőt alakít, akinek drámai fordulatokat vesz nem csak a sportkarrierje, de a magánélete is.
Zendaya korábban kifejtette, miért volt nagyon fontos számára ez a szerep és miért tartotta egyedülállónak a korábbi munkáihoz képest - Tom Holland pedig tegnap boldogan posztolta a fim plakátját és ezt írta hozzá:
Én tudom, mit fogok csinálni ezen a hétvégén!
- utalt arra, hogy mindenképpen megnézi a szerelme filmjét.
A People forrása szerint a két híresség kapcsolatára leginkább a 'harmonikus' szó jellemző:
Nagyon büszkék egymásra és nagyon támogatóak. Ez egy plusz a kapcsolatukban, ami amúgy is teljesen az egyenlőségen alapszik. Mindketten gondoskodóak. Ez nem az az eset, amikor az egyik fél a támogató, a másik meg nem annyira. Mindketten nagyszerű emberek és jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. Bármilyen elfoglaltak is, ez nagyon fontos nekik.
- mondta az illető.
A pár az utóbbi hírek szerint annyira nagy egyetértésben él és annyira komolyan gondolják a közös jövőt, hogy már a házasságon gondolkodnak.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.