Starity

Keira Knightley túl szégyenlős a sikerhez

2010. december 20. 20:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Karib-tenger kalózainak sztárja teljes mértékben fél a nyilvánosságtól. Mindent meg szokott tenni, hogy ne ismerjék fel az utcán, de ez nem azért van, mert különc, vagy mert nem szereti a rajongóit, hanem csupán szégyenlős.

hirdetés
Keira Knightley túl szégyenlős a sikerhez

A gyönyörű brit színésznő nem éppen botrányaival került eddig az újságok címlapjára, és elmondása szerint ez így is fog maradni. Elmesélte, hogy túl szégyenlős a sikerhez, s nem szereti, ha felismerik az utcán, ezért próbál mindig szakadt ruhákba öltözni, hátha így kevesebb az esélye, hogy megállítják, ám e próbálkozásai legtöbbször csődöt mondtak. Ebből adódóan Keira a legtöbb alkalommal nem tud észrevétlen maradni.

„Azt hiszem, a hírnév valamit eltört bennem. Nagyon fiatalon azt mondták nekem, hogy ne járjak megnyitókra, partikra, eseményekre, és akkor majd békén hagynak. Nem is mentem sehová, mégsem hagytak nyugton. Persze tudtam, hogy ez része annak az életformának, amit választottam, de sosem szűntem meg rettegni. Nem szeretem, ha felismernek. Ezért hordok szakadt ruhákat és kalapot, ha kimozdulok, és mindig lehajtom a fejem. Biztos vagyok benne, hogy az emberek azt gondolják, mekkora álszent **** vagyok, pedig csak nagyon szégyenlős” – mondta Keira.

A tehetséges színésznő még azt is hozzátette, hogy néha úgy érzi, a bulvársajtó szó szerint elvárná tőle a botrányokat, de ő ennek nem szeretne eleget tenni: „Nagyon fiatalon kezdtem. 17 éves koromtól 21-ig játszottam a Kalózokban. Ebben az időszakban rengeteg olyan ember volt, aki részegen tántorgott ki éjszakai bárokból, úgy, hogy kilógott a bugyija a ruhából. Én viszont nem. Azt hiszem, ezzel magamra haragítottam őket.” 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek