15 színész, aki nehezen boldogult a szakmájában a kezdeti sikerek után
Az alább felsorolt filmsztárok közül sokan nagyon fiatalon kezdték a karrierjüket, így beskatulyázták és azzal a szereppel azonosították őket, amellyel ismertté váltak. Ezt követően nem volt könnyű elérniük, hogy komolyan vegyék őket és izgalmasabb szerepeket is megnyerjenek maguknak.
Christina Ricci
Christina gyerekként vált ismertté, amikor olyan nagy népszerűségnek örvendő filmekben csillogtatta meg nem mindennapi tehetségét, mint az Addam Family – A galád család, a Casper vagy a Tegnap és ma. Ünnepelt filmsztárból végül főállású anya lett, és saját bevallása szerint nagyon nehéz volt ezek után szerephez jutnia Hollywoodban. Egyik legnagyobb félelme az volt, hogy ilyen hosszú idő elteltével az emberek már nem fognak szimpatizálni vele és az a vád éri majd, hogy már nincs meg benne az a bizonyos plusz. Szerencsére nem így lett. Az elmúlt években rajongói a Wednesday és a Túlélőjátszma című sorozatokban láthatták őt viszont.
Dakota Fanning
A még most is csak 30 éves színésznő nagyon fiatalon kezdte a pályafutását és már tízéves kora előtt olyan meghatározó filmekben játszott, mint a Nevem Sam, a Nagydumás kiscsajok és a Világok harca. Mivel karrierje kezdetén igen magasra tette a lécet, elmondása szerint felnőttként nem volt olyan könnyű azt megugrani.
Határozottan nem könnyű az út, ha fiatalon vágsz neki ennek a szakmának, mert az emberekben számtalan előítélet alakul ki azzal kapcsolatban, hogy ki is vagy valójában
– vallotta a szőke szépség.
Ke Huy Quan
Quan ugyan olyan kasszasikerekkel alapozta meg színészi karrierjét, mint az Indiana Jones és a végzet temploma, valamint a Kincsvadászok, még ez sem bizonyult elegendő belépőnek ahhoz, hogy hosszútávú bevételi forrást szerezzen magának. Ennek hátterében valószínűleg többek között az áll, hogy Hollywood nem kínál túl sok szerepet ázsiai származású tehetségeknek, így Ke kénytelen volt másik állás után nézni. Amikor éppen nem foglalkoztatták színészként, olyankor kaszkadőr koordinátorként helyezkedett el. 2022-ben aztán újabb komoly szerephez jutott a később Oscar-díjat nyert Minden, mindenhol, mindenkor című alkotásban.
Még akkor is hinned kell magadban, amikor senki más nem hisz benned. Különösen a nehéz időszakokban fontos, hogy olyan emberekkel vedd körül magadat, akik örömet hoznak az életedbe
– nyilatkozta a színész.
Hilary Duff
A Lizzie McGuire című sorozatban játszott szerepe, majd később tinifilmjei miatt kialakult egyfajta kép Hilaryről, aki saját bevallása szerint felnőttként igen nehezen boldogul a filmipraban. Korábban elárulta, hogy a mai napig meghallgatásokra jár, de csak ritkán adnak neki lehetőséget, mert mindenféle sztereotípia kapcsolódik hozzá és a színészi játékához a gyerekként kezdett karrierje miatt. Darren Star, a Younger című vígjátéksorozat kreátora elismerte, hogy ő kíváncsiságból szerződtette a produkcióhoz Hilaryt – érdekelte, hogyan állná meg a színész-énekesnő a helyét egy felnőttesebb szerepben.
Jonathan Lipnicki
A kis Jonathanért gyerekkorában csak úgy kapkodtak a filmstúdiók és olyan családi filmekben kamatoztatta tehetségét, mint a Jerry Maguire – A nagy hátraarc, a Stuart Little, kisegér és a Csodacsuka, de szinkronszínészként is bizonyíthatta tehetségét a Dr. Dolittle-ben például. Noha már sok éves tapasztalata volt felnőttkorára, a főszerepekről mégis le kellett mondania, mivel a castingot vezető rendezők a mai napig az egykori gyereket látják benne, emellett nem szolgálta a javát az sem, hogy kisebb-nagyobb szüneteket tartott a karrierjében.
A legtöbb pályán előnyt jelent az, ha van 20 évnyi tapasztalatod. A színészettel kapcsolatban a legnagyobb hiba, amit elkövettem az volt, hogy állami iskolába jártam. Soha nem csinálnám vissza, szerettem, de kemény időszak volt
– nyilatkozta Lipnicki.
Tyler James Williams
A Mindenki utálja Christ című széria forgatása alatt az egyik producer azt találta mondani Tylernek, hogy ő a maga részéről soha nem fog benne mást látni, mint az általa alakított karaktert és készüljön fel arra, hogy nagy eséllyel nem tud majd elhelyezkedni a műsor után. Noha valószínűleg csak viccelt, Tyler a műsor befejeztével mindent felajánlott szerepet elutasított és egy profi coach segítségével dolgozott magán és a játékán. Csak azután kezdett ismét megbízásokat vállalni, miután már úgy érezte, felkészült a felnőtt szerepekre. Elhivatottsága és kemény munkája meghozta eredményét: jelenleg is főszerepet játszik az Abbott Általános Iskola című Emmy-díjas sorozatban.
Devon Werkheiser
Miután az addigra lezárult Ned's Declassified School Survival Guide című sorozat meghozta számára az ismertséget, Devon úgy döntött, színjátszás leckéket vesz, hogy felkészülten várhassa a felnőtt szerepeket, melyekkel majd megkeresik. 25 éves korára azonban elfogytak a megtakarításai és továbbra sem foglalkoztatták olyan mértékben, amire nyugodtan támaszkodhatott volna, így elszegődött alkalmazottnak, hogy a számláit fizetni tudja. Elkeseredésében podcast vezetésébe kezdett Ned's Declassified-beli kollégáival, ahol elsősorban arról folytatnak beszélgetéseket, hogyan élték meg a műsor forgatását és milyen volt számukra a reflektorfényben felnőni.
Christy Carlson Romano
Christyt ugyan a legjobb akarattal, de éppen szerettei vezették félre, amikor azt mondták neki, ne aggódjon, az Even Stevens és a Kim Possible után nem győz majd válogatni a különböző, jobbnál jobb ajánlatok közül. Ennek fényében a színésznő két kézzel szórta nehezen megkeresett vagyonát, ami alaposan megcsappant költekezései után, ám a várva várt lehetőségek csak nem akartak kopogtani az ajtaján – ez a fordulat váratlanul és felkészületlenül érte.
A gyerekszínészekkel nem szokták közölni, hogy a foglalkoztatási kedv idővel lelassul. Nekem ennek konkrétan az ellenkezőjét mondta anyukám, a csapatom, de még a mögöttem álló menedzsment is
– vallotta be Christy.
Thora Birch
Bár a Hókusz pókusz és az Amerikai szépség című filmekben játszott szerepével már meggyőzött mindenkit a tehetségéről, Thorát felnőttként mégis elkerülték a nagy sikerek. Míg 2001-ben Golden Globe-díjra jelölték páratlan alakításáért, 2014-re olyannyira elkerülte a tehetséggondozók figyelmét, hogy kétségbeesésében ügynököt keresett magának. Egy rövid ideig szerepelt a The Walking Deadben, de azóta is inkább kisebb szerepeket bíznak rá.
Brenda Song
A Zack és Cody élete, a Wendy Wu: Hazatérő harcos és egyéb Disney-projektek után Brenda karrierjének útja sikerrel volt kikövezve – látszólag. A kulisszák mögött a színésznő sokat küszködött. Nagyon szeretett volna bekerülni a Kőgazdag ázsiaiak című romantikus vígjátéksorozatba, de közölték vele, hogy az általa közvetített imázs nem illik a szériához, mert nem tűnik eléggé ázsiainak – még mindig a Disney tinisztárját látták benne.
Összetört a szívem. Ez a karakter a 20-as évei közepén jár, ázsiai amerikai és még csak meg sem hallgatnak érte? Egész karrierem során kaukázusi szerepekre pályáztam, de erre a konkrét szerepre még csak nem is jelentkezhetek? Az a bűnöm, hogy egész életemben dolgoztam? Akkor mégis hol van az én helyem?
– tette fel költői kérdéseit Brenda, aki később a Dollface című kérészéletű sorozatban kapott főszerepet Kat Dennings, Shay Mitchell és Esther Povitsky oldalán, jelenleg azonban a családjának szenteli az életét.
Anneliese van der Pol
A That's So Raven-beli szerepe és a Broadway-en nyújtott alakításai sem menthették meg Annaliese-t attól, hogy a hétköznapi emberek világában találja magát. A kezdeti népszerűség ugyanis hamar elillant és egyszer csak azon kapta magát, hogy felszolgálóként dolgozik egy New York-i étteremben.
A csalódottság, a tekintet, az emberek leesett álla, amikor felismertek, az valóban nagyon megrázó volt számomra. Még majdnem nekem kellett vigasztalnom és megnyugtatnom őket, hogy
Jól vagyok. Igazából még örülök is neki, hogy nem kell többé meghallgatásokra járnom és végre olyasmit csinálhatok, amiben jó vagyok.
– mesélte bánatosan a színésznő, akinek egyszer kolléganőjét, Ashley Tisdale-t is ki kellett szolgálnia, amikor a High School Musical-filmek sztárja abban az étteremben fogyasztott el egy fogást a társaságával, ahol ő is dolgozott.
Jaleel White
Jaleel közel egy évtizeden át, 208 epizódon keresztül alakította Steve Urkel karakterét a Family Matters címre keresztelt szitkomban, így aligha meglepő, hogy a show végetérte után nehezen tudta elkülöníteni önmagát a szereptől. Ezt követően bármilyen másik projekthez kezdett, nem bizonyult sikeresnek, amit elmondása szerint egyáltalán nem volt könnyű elfogadnia. Mi több, azzal is meggyűlt a baja, hogy megértesse a környezetében élőkkel és a szakmabeli berkekben dolgozókkal, hogy távol áll tőle a korábbi hebrencs szerep és sokkal komolyabb alkotásokban kamatoztatná inkább a tehetségét. Később visszatért a vígjátékhoz, mint műfajhoz és belátta, hogy sokkal könnyebb úgy továbblépnie, ha némi öniróniával tekint vissza a korábbi sikerekre és viccet csinál a gyereksztárként töltött időszakából.
Alyson Stoner
Noha gyerekként hatalmas népszerűségre tett szert az olyan alkotásokban való megjelenésének köszönhetően, mint a Tucatjával olcsóbb, a Step Up és a Rocktábor, felnőttként egy percig sem akarták komolyan venni korábbi szereplései miatt. Véleménye szerint, ha valaki nem rendelkezik elit képviselettel, dollármilliókkal a bankszámláján és egy széles körűen kiterjedt ismeretségi hálózattal, fabatkát sem ér a gyerekként elért siker.
Több, mint 200 filmben, sorozatban és videóban szerepeltem, turnékon léptem fel, mégis mindent elölről kellett kezdenem, újra kellett képeznem magam és újra be kellett mutatkoznom a közönségnek
– elevenítette fel Stoner.
Daniel Benson
A Varázslók a Waverly helyből című sorozatban Zeke-et alakító színész karrierjét az törte ketté, hogy a vele intim kapcsolatban álló hölgyek kiszivárogtatták a róla készült meztelen fotókat. Ekkor úgy döntött, irányt vált és a gyerekszórakoztatóipart elcserélte a pornóiparra és az OnlyFansen árulja a tartalmait.
Ron Howard
Ron a The Andy Griffith Show-ban debütált, ezt követően pedig a rendezés kezdte érdekelni. Sokan biztatták ugyan, de nem érezte, hogy őszintén támogatnák a törekvéseiben. Végül kemény munkával kombinált ambíciója meghozta a vágyott sikert: 2002-ben Oscar-díjat nyert Legjobb rendező kategóriában az Egy csodálatos elme című pszichológiai dráma dirigálásáért.
via BuzzFeed
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.