Elkezdődött A szolgálólány meséje című sorozat utolsó évadának forgatása
A Hulu tegnap, szeptember 6-án tudatta a rajongókkal, hogy kezdetét vette a forgatás.
Elisabeth Moss mosolygós fotójával tudatta a fent említett csatorna, hogy végre elkezdődött A szolgálólány meséje című széria hatodik és egyben utolsó évadának forgatása. A sorozat új epizódjai várhatóan 2025 tavaszán kerülnek majd képernyőre.
A hír két évvel azután érkezett, hogy a csatorna berendelte az új évadot. A sorozat alapjául Margaret Atwood 1985-ben megjelent azonos című regénye szolgál.
Igazi megtisztetetés számunkra, hogy elmondhatjuk Margaret Atwood úttörő regényének történetét és megoszthatjuk borzongatóan releváns világát. Nagy örömünkre szolgál, hogy a nézők elé tárhatjuk A szolgálólány meséje hatodik és egyben utolsó évadát
– olvasható Bruce Miller kreátor és executive producer közleményében, mely így folytatódik:
Hálásak vagyunk a Hulunak és az MGM-nek, amiért lehetővé tették számunkra, hogy elmondhassuk ezt a történetet, amely sajnos ugyanolyan aktuális maradt, mint korábban volt, és csodáljuk hihetetlen rajongótáborunk megingathatatlan kitartását, akik nélkül soha nem jutottunk volna el idáig.
via People
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Feleségül vette szerelmét a zenész.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Most először nyilatkozott hosszabban.