Blake Livelyt meglepte, hogy ekkora botrány robbant ki körülötte
A színésznő neve az utóbbi pár hétben nem túl pozitív hírekben szerepelt.
Blake Livelyról nemrég írtuk meg, hogy jelenleg épp férje, Ryan Reynolds próbálja menteni a karrierjét, miután óriási botrány robbant ki legújabb filmje, a Velünk véget ér körül. Livelyról úgy tudni, csúnyán összeveszett a másik főszereplővel, Justin Baldonival, illetve kínos korábbi felvételek kerültek napvilágra a színésznőről.
Blake egyik, a People-nek nyilatkozó ismerőse szerint a színésznő nem gondolta volna, hogy ekkora dráma alakul ki a film körül, amely ugyan az eddigi legnagyobb bevételt hozó produkciója, de nem feltétlenül tett jót a karrierjének.
Blake-et nagyon meglepte a dráma és a sok negatív kritika. Az elején nagyon szomorú volt és megbántott. A film promóciója során nem múlt el úgy nap, hogy ne lett volna rossz fényben feltüntetve a hírekben. Nincs hozzászokva az ilyesmi felhajtáshoz.
- mesélte a forrás, aki szerint Blake úgy érezte, "a helyzet irányíthatatlanná vált".
Legközelebb a színésznő az Egy kis szívesség folytatásában lesz látható Michele Morrone és Anna Kendrick mellett, és az ismerőse szerint "élvezi a munkáját, és továbbra is olyan projekteket fog elvállalni, amelyek izgalommal töltik el."
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Szívesen vett részt a partikon.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Sokakat bántalmazott a producer.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.