Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
A híresség minden erejével Blake Livelynak akar segíteni, aki köztudottan nem kedveli Justint.
Ryan Reynolds mindent megtesz azért, hogy a felesége, Blake Lively körül kirobbant botrány minél előbb elsimuljon, sőt, már a jövőre is gondol és elkezdett lépéseket tenni annak érdekében, hogy ne Justin Baldoni legyen a felesége partnere a Velünk véget ér folytatásában.
Korábban már írtunk róla, hogy Baldoni volt a film rendezője, Blake pedig a producere, és a kettejük között feszülő kreatív - és valószínűleg személyes - ellentétek annyira kiéleződtek, hogy a sajtótúrát már teljesen külön oldották meg, sőt, annyira nehezteltek egymásra, hogy még közös fotót sem voltak hajlandóak készíteni a premieren.
A két híresség viszálya nagyban megnehezíti a Velünk véget ér folytatásának előkészítését - habár eddig hivatalos bejelentés nem érkezett arról, hogy lesz második rész, de egy ilyen, kasszasikernek számító produkciónál általában nem kérdés, hogy belevágnak a készítők a második részbe.
Ryan Reynolds, akit sokan marketingzseninek is neveznek az üzleti döntései miatt - és aki részt vett a Velünk véget ér megalkotásában is -, a Life & Style szerint most elhatározta, megvásárolja Baldonitól a filmkészítési jogokat, hogy ezzel Blake kezébe kerüljön az irányítás.
Ryan hajlandó milliókat fizetni Justin Baldoninak, hogy kivásárolja a részét a franchise-ból. Így Blake továbbra is Lilyt alakíthatná anélkül, hogy együtt kellene dolgoznia Justinnal, akivel nem működött a közös munka. Ez Blake eddigi legsikeresebb filmje, és Ryan biztosítani akarja, hogy ne cseréljék le a folytatásban.
- mesélte az illető.
Valószínűleg egyébként nem lesz nehéz dolga, mert Baldoni korábban már elárulta, nem akarja a második részt rendezni, szerinte erre sokkal alkalmasabb lesz Blake.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szakíthatott a páros?
Szívesen vett részt a partikon.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Ő Bill Kaulitz párja.
Feleségül vette szerelmét a zenész.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.