Átok az Ocean's 11-ből ismert Bellagio kaszinón: eddig még csak George Clooney-nak sikerült büntetlenül kirabolnia
Talán te is emlékszel az izgalmas Ocean's Eleven című filmre, melyben elmerülhettél a szerencsejátékok, no és persze a részletesen kitervelt rablások szövevényes világában.
Arról, hogy a film kellően lebilincselő lehessen, a szuper forgatókönyvön túl a sztár szereplők (Brad Pitt, Julia Roberts, Andy Garcia, Frank Sinatra, Sammy Davis Jr., Matt Damon) is gondoskodtak. Persze maga a cselekmény is kellően bonyolultra sikeredett, szóval ez nem egy olyan alkotás, mely közben elnyom az álom.
Danny Ocean és csapata ugyan a képzelet szüleményei, de a sztorinak bőven volt honnan meríteni, hiszen a történelemben került már sor hasonló kaszinórablásokra, melyek során szükség volt a merészséggel vegyített leleményességre.
Egy szerencsétlen flótás úgy döntött, hogy a fikciót valósággá változtatja
A Las Vegas-i Bellagio kaszinó az Ocean's 11 című filmből vált híressé, hiszen itt zajlottak a forgatások.
A kirablását ugyan többször megpróbálták, de eddig senki sem járt sikerrel, sőt. Az egyik ilyen kísérlet során 2019-ben egy felfegyverkezett férfi berohant a kaszinóba, majd a pókerasztalhoz lépve pénzt kezdett követelni.
Sikerült is zsákmányt szereznie, és azt egy zsákba pakolva gyors iramban menekülőre fogta az északi kijárat felé, majd megpróbálta eltulajdonítani a kaszinó egyik vendégének ott parkoló autóját.
Ám nem számolt az ott tartózkodó négy rendőrrel, akikkel kemény tűzpárbaj alakult ki. Ennek során a rabló lőtt elsőnek, de szerencsére a célba vett rendőr golyóálló mellényének hála nem sérült meg komolyabban.
A rabló pechjére már nem úszta meg sérülés nélkül, mellkason találták el, és kritikus állapotban szállították a kórházba. Sajnos ez a ballépése az életébe került.
A dolog “pikantériája”, hogy az áldozat, a 49 éves Michael Charles Cohen már 2017-ben is kirabolta a kaszinót, de akkor nem sikerült azonosítani. Cohen egyébként visszaeső, dörzsölt bűnöző volt, bankrablással, emberrablással és autólopással foglalatoskodott.
A Bellagio kaszinót 2017-ben egyébként többször is megpróbálták kifosztani. Elsőként ékszert próbáltak lopni a kirakatból, de pechjükre sikertelenül. Másodszor megszerezték ugyan a köteg pénzt a pókerasztaltól, de a bújkálásnak pár hónap múlva vége lett, és az elkövető ellen sikerült vádat is emelni.
A motoros bandita rémtette
Az esetből nem tanulva, a Bellagio-t 2000-ben is megkörnyékezték, mégpedig Anthony Carleo. Stílusosan motorral érkezett a kaszinóhoz, majd sisakkal a fején követelt zsetonokat a krupiétól.
Az 1,5 millió dollárnyi nagy címletű zseton nyomát talán ki sem szagolták volna, ha Carleo nem próbálja meg eladni azokat.
De vajon miért vonzza annyira a rablókat a Bellagio kaszinó?
Egyrészt ugye itt van az Ocean's Eleven film, mely rendszerese szöget ver a rablók fejébe, és valamiért a megnézésekor bűnös gondolatok folyománya indul el a fejükben.
Másrészt a Bellagio egy igazán fényűző kaszinó, mely tele van nagymenő játékosokkal, így rengeteg pénz is forog ott kockán.
Az időnként előforduló kaszinó rablások esetei kiemelik annak fontosságát, hogy a kaszinóknak fontos bebiztosítania a nagy értékkel bíró zsetonokat, így megakadályozva azt, hogy azokat a tolvajok váltsák be.
Ennek nyomán kijelenthető, hogy bizony az online kaszinók sem bízhatják a véletlenre a biztonságukat, és biztonsági technológiájukat folyamatosan kell fejleszteniük annak érdekében, hogy kivédjék a csalásokat.
Ajánlott cikkek
Legolvasottabb hírek
Ismét együtt pózoltak.
Kemény kritika érte a hírességet.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.
2024 10 legcsinosabb férfihíressége.
Újra Hallie és Annie bőrében!
Együtt pózoltak egy eseményen.
Nehéz volt elfogadnia a dolgot.
Nemrég váltak el hivatalosan.
Kerekedó pocakját villantotta meg.
Nem akar már a sorozattal foglalkozni.