Ezért sürgette ennyire a válást Brad Pitt: különleges oka volt rá
A színész mindent elkövetett annak érdekéen, hogy meggyorsítsa a procedúrát.

Brad Pitt és Angelina Jolie 8 éven át tartó huzavonának vetett véget idén: az év utolsó napján kiderült, hogy sikerült véglegesíteniük a válásukat, amely valódi maratoni procedúra volt.
Mint kiderült, nyomós oka volt a színésznek arra, hogy megsürgesse a hosszas folyamatot: minél előbb szeretné feleségül venni kedvesét, Ines de Ramont, sőt, családot alapítana az ékszerkészítővel.
Pitt ugyan legalább három gyerekével nem tartja már a kapcsolatot, amely az ismerősei szerint nagyon fájdalmasan érinti őt - de most, hogy végre lezárt egy hosszú fejezetet, nagyon megkönnyebbült és várja, hogy újra megállapodjon:
Azt tervezik, hogy jövőre összeházasodnak, Brad azért ment bele válás lezárásába, mert szeretné a gyerekeit maga mellett tudni az új kapcsolata során. Úgy tűnik, Ines mindenképpen szeretne családot, és jelezte Bradnek, hogy minél előbb tegyen pontot a válás végére.
- mesélte a Daily Mail bennfentese.
Brad és Ines majdnem két éve randizik már, és minden jel szerint komolyan gondoljáka közös jövőt: a színész már a legközelebbi barátainak is bemutatta a lányt, és hivatalos eseményeken is vele együtt mosolygott.
Brad számára nagy megkönnyebbülés lesz, hogy továbbléphet és újra megházasodhat. Már sokkal korábban szerette volna lezárni a válást, de úgy gondolja, Angelina húzta az időt. Ő persze azt mondaná, hogy csak a legjobb megállapodást szerette volna a gyerekenek, de bármi is legyen az igazság, a végeredmény az, hogy Brad számára szabad az út az oltárhoz. Abban reménykedik, hogy újra felveheti a kapcsolatot a gyerekeivel, most, hogy a válás hivatalos - de hosszú út áll előtte.
- tette hozzá egy másik forrás.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.