Starity

Justin Baldoni szerint Blake Lively teljesen megborította a Velünk véget ér büdzséjét a ruhaválasztásaival

2025. január 12. 22:10   |   Szerző: Four

A hivatalos dokumentumokban a színész azt álltja, Blake átvette az irányítást a jelmezek fölött.

hirdetés

Justin Baldoni nagyon nem örült neki, hogy Blake Lively változtatott, sőt, elmondása szerint teljesen átvette az irányítást a Velünk véget ér-beli karakterének jelmezei felett. A színész az In Touch Weekly által megszerzett hivatalos dokumentumok szerint arra panaszkodott, hogy Lively "bőven túllépte a szerződésébe foglalt hatáskörét" színésznőként, amikor "átvette az irányítást a film készítésének bizonyos aspektusai felett". 

Baldoni szerint a dráma már a forgatás legelején, 2023 májusában elkezdődött: szerinte az bevett szokás, hogy a főszereplők néhanapján jóváhagyhatják a karakterük megjelenését, "de ez a privilégium többnyire nem foglalja magába azt, hogy teljes kontrollt kapnak a jelmezekkel kapcsolatban a rendező (vagyis Baldoni) és a producerek megkérdezése nélkül".

Ennek ellenére Blake túllépte a hatáskörét, és megkerülte a produkció jelmeztervezőjét - egy profi szakembert, akivel már hosszú ideje volt munkakapcsolatban.

- írta Baldoni. 

 

 

A színész szerint Blake teljesen figyelmen kívül hagyta a rendező elképzelését a karakterével kapcsolatban, emellett nem törődött azzal, hogy az egész csapat "heteken át vásárolt és gondosan kitalálták a jelmezeit a forgatást megelőzően". 

Justin hozzátette, hogy Blake "többszáz inspirációs fotót küldött" a jelmeztervezőnek akár éjjeli órákban is, hogy abba az irányba terelje, amit ő szeretett volna, így aztán a szakembernek új ruhákat kellett beszereznie, "bőven túllépve ezzel az erre szánt büdzsét és időt".

A színész példát is hozott a panaszaira: állítása szerint Blake ragaszkodott hozzá, hogy a karaktere "vagyonos legyen", és hogy megengedhessen magának egy akár 5000 dollár (kb. 2 millió forint) értékű cipőt, ez pedig ahhoz vezetett, hogy Justinnak "újra kellett gondolnia az egész forgatókönyvet, amelyen egy éven keresztül dolgozott, és amelyet a Sony és a Wayfarer stúdiók is jóváhagytak."

Justin szerint Lively nem volt hajlandó részt venni a produkciós irodában zajló ruhapróbákon, amelyek mindössze "15 percre voltak" a New York-i otthonától. Emellett azt állítja, hogy később hiába lett az executive producere a Velünk véget érnek, Lively nem törődött egy pillanatig sem a költségvetéssel, de annak érdekében, hogy megmaradjon köztük a jó munkakapcsolat, ő és a Wayfarer biztosította Blake-nek a "teljes kontrollt a jelmezei felett".

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Baldoni ügyvédje szerint ez a döntés "hamar megbosszulta magát", mert amikor a forgatás során paparazzifotók készültek a színésznőről, számos rajongó nemtetszését fejezte ki Blake outfitjei láttán. Sőt, az ügyvéd szerint maga a Sony stúdiója is aggódni kezdett a képek fogadtatása miatt, és erre fel is hívták Justin figyelmét.

Az ügyvéd szerint Baldoni emiatt döntött úgy, hogy felkeresi Blake-et a lakókocsijában, hogy megbeszélje vele a jelmezeket:

Ez a párbeszéd habár szakmai volt, meglehetősen sok időt vett igénybe. Később [Blake panaszában] teljesen ki lett fordítva, túlzó módon Justin "hosszas kifakadásának" lett beállítva, amely késleltette a forgatást, és "órákig megvárakoztatta a stábot", és amelynek során Justin "zokogott Blake lakókocsijában". 

Az ügyvéd állítása szerint Baldoni "valóban megkönnyezte a beszélgetést", de ez szerinte egy "Blake által tett pozitív megjegyzés miatt volt, amelyben a színésznő Justin profi hozzáállását dicsérte." Hozzátette, utólag már egyértemű nekik, hogy ez Blake "manipulatív viselkedésének része volt, amellyel azt akarta elérni, hogy továbbra is ő dönthessen a jelmezei felett."

 

 

Blake panaszában így hangzott a fent említett eset:

A forgatás második napján Justin órákig váratta a stábot, amikor Blake öltözőjében sírt, arra hivatkozva, hogy a kommentelők szerint Blake öregnek és csúnyának tűnik a paparazzifotók alapján, amelyek a forgatás során készültek. Blake próbálta biztosítani Justint afelől, hogy nem "szexinek", hanem autentikusnak kell kinéznie az említett fotókon, amelyek épp azt követően készültek, hogy a karakterét a történet szerint abúzus érte a férje által. Justin viszont ennek ellenére is leginkább azzal törődött, hogy szexi-e Blake az említett képeken. 

Blake Lively az év utolsó napján hivatalosan is beperelte Velünk véget ér-beli kollégáját, Justin Baldonit, akit többek között azzal vádol, hogy szexuálisan zaklatta a forgatás során illetve lejáratókampányt indított ellene. Baldoni viszont azt a magazint perelte be, amely elsőként hozta le, mivel vádolta őt Blake: Justin szerint a magazin részrehajló volt és a kontextusból kiemelve kezelte a Blake által bemutatott bizonyítékokat. 

Sőt, azóta újabb részletek derültek ki az egyre durvuló ügyről: Justin egy nemrég kiszivárgott hangfelvételen arról panaszkodott, hogy a Velünk véget ér premierjén Blake száműzte őt és családját a helyszín alagsorába, amíg ők fotózkodtak. 

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek