Justin Baldoni fotókat osztott meg arról, amikor száműzték a családját a Velünk véget ér premierjéről
Justin Baldoni több képet is megosztott arról, milyen volt, amikor elmondása szerint Blake Lively a mozi alagsorába száműzte őt.

Justin Baldoni több fotót is csatolt a keresetéhez, amelyben zsarolással és rágalmazással vádolja Blake Livelyt, Ryan Reynoldsot és Lively menedzserét, Leslie Sloant.
A színész feltehetően azt az állítását bizonyítandó mellékelte a fotókat (ide kattintva láthatók a képek), hogy Blake 2024 augusztusában "száműzte őt és a családját" a Velünk véget ér című filmjük New York-i premierjéről a mozi alagsorába. A híresség elmondása szerint Lively látni se akarta őt a rendezvényen, és ezt úgy oldotta meg, hogy lekísértette Baldoniékat az alagsorba, amíg ő és a stáb többi tagja fotózkodott a vörös szőnyegen.
Baldoni a fotókon egy ablaktalan helyiségben, ásványvizes és üdítős palackok között pózol a szeretteivel.
Annak érdekében, hogy Blake elkerülje még a lehetőségét is annak, hogy Justin találkozzon vele vagy a vendégeivel, elkülönített egy összetákolt területet kihajtható asztalokkal és székekkel. Justin a legközelebbi barátai és a családja - no meg üdítős palackok körében volt, és az, hogy száműzték az alagsorba a karrierjének talán eddigi legfontosabb estéjén egyáltalán nem merült feledésbe.
- olvasható a hivatalos dokumentumokban, illetve többek között Justin azt állítja, hogy külön afterpartit kellett szerveznie a barátainak, mert őt kizárták a hivatalos celeb-partiról.
Sőt, Baldoni szerint az ő produkciós cégét, a Wayfarer Studiost kötelezték arra, hogy fizessen mindkét eseményért: a Lively-féléért és az övéért is.
via Page Six

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.