Starity

Justin Baldoni ügyvédje megosztotta Blake Lively üzeneteit

2025. január 18. 19:07   |   Szerző: SzilviD

Justin Baldoni ügyvédje nyilvánosságra hozta Blake Lively üzeneteit, amelyben meghívja a rendezőt a lakókocsijába, miközben szoptatott.

hirdetés

Justin Baldoni ügyvédje nyilvánosságra hozott egy állítólagos Blake Livelytől származó szöveges üzenetet, amelyben a színésznő meghívja Baldonit a lakókocsijába, miközben éppen szoptat.

Baldoni és Lively kölcsönösen pert indítottak egymás ellen. A színésznő először 2024 decemberében nyújtott be keresetet, amelyben azzal vádolta a Velünk véget ér című filmben vele együtt szereplő Baldonit, hogy szexuálisan zaklatta, és egy manipulációs kampányt indított ellene. Később újabb keresetet nyújtott be New York szövetségi bíróságán.

Baldoni ügyvédei tagadták az ellene felhozott vádakat, „kategorikusan hamisnak” nevezve azokat, és viszontpert indítottak Lively, Ryan Reynolds, a sajtósuk Leslie Sloan és a PR Vision ellen. A keresetben polgári zsarolásra, rágalmazásra, a magánélet hamis színben való feltüntetésére, valamint a jóhiszeműség és a tisztességes együttműködés vélelmének megszegésére hivatkoznak, több más súlyos váddal együtt.

Lively ügyvédei a keresetre úgy reagáltak, hogy az „az áldozat hibáztatására tett kísérlet”. Baldoni jogi csapata viszont azt állítja, hogy „a per egy nagy mennyiségű, manipulálatlan bizonyítékra épül.”

Mindkét fél állítólagos szöveges üzeneteket mutatott be bizonyítékként. Baldoni ügyvédje, Bryan Freedman, a NewsNationnel osztott meg egy ilyen üzenetváltást. Az állítólagos beszélgetésben a színésznő azt írta:

Épp a lakókocsinkban szoptatok, ha szeretnéd átvenni a szövegünket

Amire Baldoni így válaszolt:

Éppen a stábbal eszem, utána megyek.

Az üzenetváltás állítólag 2023. június 3-án történt, amely a kereset szerint azután volt, hogy a színésznő a zaklatásról és „kellemetlen” helyzetekről tett állításokat. Az üzenet végén Lively ezt írta: „Ráérsz.”

Ezeket az üzeneteket Baldoni ügyvédei azért csatolták, hogy megcáfolják Lively szexuális zaklatásra vonatkozó állításait, mivel a színésznő legalább egyszer önként hívta meg Baldonit a személyes terébe a privát szféra megsértésére hivatkozó vádak után.

Baldoni keresete továbbá azt állítja, hogy „Lively közelsége és bizalma Baldoni iránt a forgatás előrehaladtával is megmaradt.” Hozzáteszik:

Lively annyira közvetlen volt ás kényelmesen érezte magát Baldoni társaságában, hogy szabadon szoptatott előtte a megbeszéléseken. Fotókat készített arról, ahogy Baldoni tartja és megnyugtatja a síró babáját a penthouse-ban. Éjszakába nyúló írói megbeszéléseken együtt nevettek. Mindezek az események a zaklatás állítólagos időpontja után történtek. Lively vádjai teljesen váratlanul érkeztek.

Az ügyvéd szerint a bizonyítékok nyilvánosságra hozása egészen más fényben tünteit fel a történteket, mint ahogy az Lively korábban előadta. 

via LADBible

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek