Blake Lively Daenerys Targaryenhez hasonlította magát, szerinte a sárkányai Ryan Reynolds és Taylor Swift
A Velünk véget ér kapcsán zajló adok-kapok továbbra is zajlik Justin Baldoni és Blake Lively között.


Justin Baldoni 179 oldalas keresetében, amelyben Blake Livelyt, Ryan Reynoldsot és Lively menedzserét, Leslie Sloant pereli 400 millió dollárra zsarolás és rágalmazás miatt, a színész amellett, hogy arról panaszkodott, Blake nem olvasta el a Velünk véget ér című közös filmjük alapjául szolgáló regényt, elárulta, Lively egy üzenetben "Khaleesi"-ként, azaz a Trónok harca Daenerys Targaryeneként aposztrofálta magát.
Baldoni elmondása szerint a munkálatok elején Lively és Reynolds "felrendelték" őt a New York-i otthonukba, azzal a céllal, hogy nyomást gyakoroljanak rá a Velünk véget ér rendezésével kapcsolatban. Baldoni szerint Livelyék a film egyik, tetőteraszon zajló jelenete miatt presszionálták őt: mindenáron azt akarták elérni, hogy az általuk kigondolt verzió kerüljön bele a forgatókönyvbe.
A színész szerint amint belépett a lakásba, Reynolds elkezdett "ódákat zengeni" Blake változatáról, majd kicsivel később megérkezett Taylor Swift (aki Lively egyik legjobb barátnője), és szintén nagyon lelkesen dicsérte a barátnője verzióját - ebből Justin egyértelműen megértette, "Blake ötletét kell beraknia a forgatókönyvbe". (Baldoni a Velünk véget ér rendezője, így a kreatív döntésekért többnyire ő felelt.)
A kereset szerint Baldoni később üzenetet írt Livelynak, amelyben kijelentette, "sokkal szórakoztatóbbá és érdekesebbé tették" az ötletei a jelenetet, de "Taylor és Ryan nélkül is ezt gondolta volna" - utalva arra, hogy a két befolyásos sztár ráhatása nélkül is elfogadta volna Blake javaslatait.
A színésznő állítólag erre reagálva jelentette ki, hogy ő olyan, mint "Khaleesi":
Van egy pár sárkányom. Szerencsére, vagy sajnálatos módon - de inkább szerencsére. Mert a sárkányaim megvédik azokat, akikért én harcolok. Tehát igazából mindannyiunk előnyére szolgálnak az én gyönyörű szörnyetegeim. A te esetedben is így lesz, ezt megígérhetem.
- írta.
via People

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.