Starity

Közel fél évet várat magára Gaga új albuma

2011. január 02. 11:11   |   Szerző: bionic_fame

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rengeteg híreszteléssel találkozhattunk már, hogy mikor fog napvilágot látni a Born this way című új korong, illetve az azon szereplő dalok; most kiderült, hogy még nagyon sokat kell várni.

hirdetés
Közel fél évet várat magára Gaga új albuma

Lady Gaga karácsonyi ajándék gyanánt egy Twitter-üzenetben közölte, hogy nagy bejelentésre készül 2010 utolsó napján az új lemezt illetően.

Még pezsgőbontás előtt megkaphatták az „ajándékot” az amerikai kontinensen élők, mi az időeltolódás miatt azonban csak az új évben értesültünk arról, hogy az első kislemez február 13-án, míg az album május 23-án jelenik meg.

A vártnál tehát később érkezik meg a hőn áhított Gaga lemez sok rajongó bánatára, viszont mindenkinek kárpótlásul szolgálhat a február 8-án érkező Elton Johnnal készített duett, amely a Hello, hello címet kapta.

Ha ez sem lenne elég, február 13-án kezdetét veszi az 53. Grammy-díj-átadó gála, amin minden bizonnyal felcsendül majd Gaga legújabb slágerszerzeménye.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek