Starity

Négy zenei hír, amiről lemaradhattál

2021. április 28. 10:10   |   Szerző: Nomiii

Néhány zenei hír, amikről még nem számoltunk be eddig. Ezen a héten három új szerzemény jelenik meg, illetve két világhírű előadó vonult stúdióba.

hirdetés

1. A Little Mix új kislemezt ad ki Saweetie-vel kiegészülve

A brit lánybandának ez lesz az első kislemeze, amióta Jesy kilépett a bandából. Korábban már felröppent a hír, hogy esetleg teljesen új dalokat adnak majd ki a tavasz során, azonban ez megcáfolni látszik. A lányok Instagramon jelentették be a nagy hírt, azóta azonban YouTube-ra egy rövid előzetest is feltöltöttek már. 

A Confetti című dalukhoz érkezik a Remix kiadás, ami eredetileg még a novemberben megjelent hatodik albumukon szerepel, akkor még Saweetie nélkül. A rajongók nagyon kiváncsiak, hogy az április 30-án, pénteken megjelenő dalon hallható lesz-e az egykori bandatag hangja, vagy Saweetie rapje fogja helyettesíteni.

 

2. Miley Cyrus közreműködik The Kid LAROI-val

A mindössze 17 éves ausztrál énekes leghíresebb slágerén, a WITHOUT YOU-n fog Miley közreműködni, ezzel egy új remix verziót létrehozva. Ez szintén most pénteken jelenik meg. A hírt Instagramon jelentették be, azóta is lázban tartva a rajongókat.

 

3. Újra együtt dolgozott Tini és Maria Becerra

Még ősszel szerepelt a Violetta című Disney sorozatból megismert argentín énekesnő, Tini a spanyol énekesnő egyik dalának remix változatán. Most azonban újra együttműködnek a rajongók legnagyobb örömére.

A Miénteme című slágergyanús szerzeményük magyar idő szerint pénteken éjfélkor jelenik meg.

Alább az előzetest tekinthetitek meg:

4. Közösen vonult stúdióba Shawn Mendes és Camila Cabello

Ugyan Shawn legutóbbi lemeze 2020 decemberében jelent meg, mégis stúdióba vonult, hogy új szerzeményeket írjon. Ami Camilát illeti, legutóbbi albumát 2019 decemberében adták ki.

Mivel a karantént is együtt töltik a szerelmesek, így nem volt nehéz kivitelezni, hogy a stúdióba is közösen tevékenykedjenek, kutyájuk, Tarzan közreműködésével.

 

 

 

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek