Lady Gaga depressziós rajongója macskát ölt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyértelműen Lady Gaga húsból készült ruháját akarta utánozni az a 25 éves rajongó, aki kibelezte a 15 éves családi macskájukat a ruha elkészítése érdekében.
Lady Gaga egyik őrült rajongója valószínűleg kedvence húsból készült ruháját akarta utánozni, mivel kibelezte családi macskájukat, és abban szánkékozott elmenni az extravagáns énekesnő koncertjére – mindez még márciusban történt.
Angelina Barnes először leragasztotta a házban található villanykapcsolókat, hogy ne lehessen lámpát gyújtani, majd a vízbe fojtotta 15 éves macskájukat, felvágta szegény pára hasát, kivette a szemeit és a belső szerveit, amit a fürdőszoba sminkasztalára helyezett.
Ekkortájt érkeztek meg a lány szülei, akik érthető módon megijedtek, hogy lányuk talán őket is bántaná, így értesítették a helyi rendőröket – adta hírül a KFOR.com.
A fiatalt ezután kórházba is szállították, ahol egy üvegszilánkkal akarta megvágni az egyik ápolót. Ezt követően benyugtatózták, és megállapították, hogy depresszióban szenved, s azóta is rendszeresen kezelésekre jár.
A rendőrök helyszínelést is végeztek, és találtak egy lila hajfestéket is, amiről kiderült, hogy miután a lány brutálisan megölte családi kedvencüket, befesette volna lilára a haját, és arra tette volna a macska tetemét, melynek vére végigfolyt volna az arcán.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
Hatalmas sikernek örvend a sorozat.
A színésznő kórházba került.
2022-ben vette feleségül Jennifer Lopezt.
Will Smith mesélt erről.
Évek óta bűntudat gyötri a színésznőt.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Ezzel a színésznővel jár.
Erről vallott a híresség.
Hosszú évek óta terjed ez az összeesküvés-elmélet.