Jim Carrey magányosabb mint valaha
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A híres nevettető nehezen viseli az egyedüllétet, s úgy érzi, egyedül fog megöregedni.
Jim Carrey vígjátékai egyszerűen fergetegesek, a szerelmi élete viszont annál kevésbé. A színész a tavaly véget ért kapcsolatáról mesélt a People magazinnak, és elmondta, fél attól, hogy a közös emlékeik csak úgy törlődnek Jenny McCarthy emlékezetéből.
„Tudom, milyen érzés törölni valakit az életből. Szörnyű érzés, amikor egy párkapcsolat véget ér, és a másik fél továbblép, sőt, úgy viselkedik, mintha az egész meg sem történt volna. De minden okkal történik, és a nehézségek újabb szintre emelnek és tanítanak. Minden egyes szerelem egy kicsit közelebb vitt a felismeréshez. Megtudtam, mit szeretnék és mit nem, és persze megtanították megbecsülni a szerelem értékét” – nyilatkozta Carrey, aki öt évig randizott Jennyvel, mielőtt 2010-ben véget vetettek volna kapcsolatuknak.
Habár a színész próbálkozik, sokkal inkább a munkába temeti magát, mivel úgy érzi, egyedül fog megöregedni: „Nem tudom, fogok-e valaha találni valakit, akivel leélhetem a hátralévő életem.”
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Az is kiderült, mikor érkezik az új évad.