Jane Goodall és Angelina Jolie közös filmben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A híres csimpánzkutató, Jane Goodall tavaly megjelent filmjét, amelyben egyik kedves ismerőse, Angelina Jolie is feltűnik, hamarosan a szélesebb amerikai közönségnek is bemutatják.
A Jane’s Journey címet viselő életrajzi film a 77 éves Goodall világ körüli utazásait, gyermekkori felvételeit, és az Angelinával közösen végzett jótékonysági tevékenységét mutatja be.
„Nagyon örültem, amikor azt mondta, izgatott, hogy a film részese lehet” – nyilatkozta Goodall a színésznővel kapcsolatban a People magazinnak. Angelina és a többek közt antropológusként is tevékenykedő Goodall a film során a hölgy otthonában találkoznak, ahol egy közös projektet dolgoznak ki. „Néha az emberek az egyik pillanatban még biztosítanak a támogatásukról, aztán vagy meggondolják magukat, vagy pedig kikerülik a dolgot. Ez azonban Angelinára cseppet sem volt igaz.”
A Jane’s Journey a világszerte kijelölt színházakban szeptember 27-én debütál majd, egy különleges konferenciával kiegészítve, ahol Goodall személyesen válaszol majd a nézők kérdéseire.
Az eseményen Goodall más híres barátai, többek közt Pierce Brosnan és Dave Matthews is részt vesznek majd.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
A híreség a terhességéről vallott.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.
Ez a két színész randizhat egymással.