Van-e élet a halál után?

Előbb-utóbb mindenkiben megfogalmazódik a kérdés: Van-e élet a halál után? Bár rengeteget kísérleteztek a tudósok, még máig sem lehet tudni a pontos választ erre a kérdésre. Egy azonban biztos, hogy egy napon mindannyian megismerjük a titkot.

hirdetés

Ha egyszer megszületünk, meg is kell halnunk – ez az élet körforgása. Bár az emberiséget nem nagyon foglalkoztatja mi lehetett születésünk előtt, annál inkább, hogy mi lesz halálunk után. A legtöbb ember fél az elmúlástól, hiszen itt kell hagynia barátait, családját, szeretteit – az életét, és egy olyan világba kell átutaznia, amiről semmit sem tud.

A legtöbb kutatás szerint – ami még mindig nem teljesen biztos – halál után az ember elhagyja testét, és az elméje él tovább. Ez is megkülönböztet minket az állatoktól. Kérdés, hogy hogyan tudnánk tovább élni, ha testünk közben porrá válik? Sok vallás ír úgy a túlvilági életről, hogy szellemünk egy teljesen különböző világba tér át – másik sík, mennyország, pokol, stb. Olyan megállapítás is létezett már, miszerint lelkünk odakerül, ahol születésünk előtt volt, esetleg újjászületünk, vagy egyszerűen megszűnünk létezni. Természetesen ahhoz, hogy higyjünk bennük, bizonyítékok is kellenek. Ezek a bizonyítékok nem mások, mint emberek, akik már személyesen is találkoztak a halállal.

Arthur Yensennek 1932-ben autóbalesete volt, és olyannyira közel került a halálhoz, hogy még mindig emlékszik a mennyországra, amit látott. Annyira nagy hatással volt rá ez az egész utazás, hogy könyvet is írt Láttam a Mennyet címmel. „Nagy zavarodás lesz hamarosan, és neked ott kell lenned, hogy jelenléteddel segítsd a többieket” – mondta. Miután visszatért az életbe, haláláig jótékonykodott, és ott segített ahol csak tudott.

Gracie Sprouse 11 évesen majdnem megfulladt, majd mielőtt magához tért, egy angyal jelent meg előtte, aki lepergette előtte életének képeit. Graciere is nagy hatással volt ez, ugyanis megígérte, hogy soha többé nem bánik rosszul a szeretteivel.

Egy névtelen 20 éves fiú is leírta a halál közeli élményét: egy műtőasztalon életét vesztette, majd újraélesztették. Ez annyira nagy hatással volt rá, hogy évekig nem is tudta földolgozni. „Hihetetlenül meleg áramlás ment végig a testemen. Becsuktam a szemem, mert a nagy fényesség majdnem megvakított, majd éreztem, hogy egyre inkább közeledem a plafonhoz. Majd hirtelen eltűnt a nagy fényesség, és újra éreztem, hogy a testem visszanyeri súlyát. A következő kép már az orvosok arca volt, akik újraélesztettek.”

Ezek után egy újabb elképzelés jött létre, miszerint úgy vár ránk a halál, ahogyan mi tervezzük. Arthur vallásos ember volt, és látta a mennyországot. Gracie Sprouse katolikus volt, és mindig hitt az őrangyalának létezésében. A névtelen fiú is később elmondta, hogy a halált mindig egy „fény az alagút végén” szerint képzelte el. Ezek után a tudósok arra az eredményre jutottak, hogy a tudatunk irányít mindent, így azt is, hogy mi – személy szerint – hogyan fogunk meghalni.

A másik fontos tény ebben a témában a kóma, ami egy megakadás az élet és a halál között: Elhagyjuk a testünket, mégis még mindig a tudatunknál vagyunk. Ez azt a tényt állítja alá, hogy életünk után van egy bizonyos sík, ami átjáró a halál utáni világhoz.

Kutatások szerint a pontos választ a halálra élő ember soha nem tudhatja meg, mert az agy leállása folyamán a halálközeli élménybeszámolók akár egyfajta álomképnek is tekinthetőek, tehát igazi választ csak elmúlásunk után kaphatunk.

Természetesen abban hiszünk amiben akarunk, ha a bizonyítékok elég meggyőzőek számunkra.

hirdetés