Starity

Britney kedveskedett brazil rajongóinak

2011. november 14. 11:11   |   Szerző: Isti

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Britney kedd este fog ugyan fellépni Rio De Janeiróban, de a rajongók már elkezdtek hangolódni az estére. Letáboroztak a hotel elé, és az énekesnőnek szerenádoznak szinte egész nap.

hirdetés
Britney kedveskedett brazil rajongóinak

Nemrég ért véget Britney Femme Fatale turnéjának európai szakasza, melyet a magyar közönség is megcsodálhatott. Hivatalos információk szerint koncertjei Európában 2-3 állomás kivételével teltházasak voltak. Visszatérése teljes erőbedobással megtörtént, hisz eladásilag ismét az egyik legkeresettebb énekesnő lett, s olyan előadókat körözött le, mint Rihanna vagy Lady Gaga.

Britney jelenleg Brazíliában piheni ki a koncertsorozatát, de rajongóiról egy percre sem feledkezik meg: az énekesnőt teljesen meghatotta, hogy több ezer fiatal áll a hotel előtt éjjel-nappal, és adnak neki szerenádot, így egy kisebb meglepetéssel rukkolt elő. Egy rajongók által bevett szokást alkalmazott, ugyanis egy pólóra írta rá, hogy „Szeretlek titeket, riói rajongóim!”, majd a pólót ledobta nekik, nem kis örömet okozva ezzel.

Egyébként a napokban vetítette le az EpixHD csatorna Britney egyik koncertjét, mely rekordnézettséget produkált, valamint a Times Square-en is meg lehetett nézni a hatalmas kivetítőn, ahová több ezer rajongó vonult ki.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek